HÍRARCHÍVUM

Eljövök hozzád és megáldalak minden helyen, amelyet kiválasztok, hogy nevemről megemlékezzenek. (Kiv 20,24b)

Eljövök hozzád és megáldalak minden helyen, amelyet kiválasztok, hogy nevemről megemlékezzenek. (Kiv 20,24b)
2010. június 14. 13:07

Ezt üzente az Isten Mózesen keresztül a választott népnek, akik az Egyiptomból való csodálatos szabadulás után arra készültek, hogy örökké tartó szövetséget kössenek vele. Oltárt akarnak építeni, ahol felajánlhatják áldozatukat, az őket megszabadító Istennek. De még mielőtt, bármihez is kezdtek volna, az Isten azt kérte Mózestől, hogy menjen el a néphez és tartass velük megszentelődést ma és holnap! Mossák ki ruháikat, hogy készen legyenek a harmadik napra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép előtt a Sínai hegyére.(Kiv 19, 10-11) Mindig a harmadik napra készülünk, a harmadik nap utáni várakozás a legnehezebb. Tudjuk, hogy egyszer eljön Húsvét vasárnapja a feltámadás, de nagypéntek este, mintha megállna az idő. Hosszú volt a várakozás a váci szórványegyházközséghez tartozó Dunakeszi, Fót, Göd és Vác híveinek és parókusának, a templomot megálmodó Papp Miklós atyának is, mert öt évet kellett várni annak az alapkőnek a letételére, amely ezen területen élő görögkatolikusok közös istentiszteleti helye, közös oltára, szentélye lehet.

2010. június 6-án elkezdődött az első nap, a megszentelődésnek a napja, amikor közösen imádkozva Dunakeszin Kocsis Fülöp püspök atya letette a földbe az első követ, a templom első kövét, s megpecsételte azt a helyet, ahol reményeink szerint néhány éven belül a templom oltára fog állni. Ezzel átléptünk a második napba a készületnek, a várakozásnak, az építkezésnek az idejébe, de fontos, hogy ezt a napot is, ezt az időszakot is az első napnak a szellemében, imádságban, megszentelődésben töltsük, mert csak így leszünk képesek Istennek oltárt, hajlékot építeni. Látva és tapasztalva az ott élő emberek elhatározását, és jóakaratát, eljön majd a harmadik nap, amikor az Isten megjelenik az egész nép előtt, mi pedig egy szájjal és egy szívvel dicsőítjük és magasztaljuk Őt az új templomban, mert az Isten megígérte nekünk, hogy: "eljövök hozzád és megáldalak minden helyen, amelyet kiválasztok, hogy nevemről megemlékezzenek."

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert