HÍRARCHÍVUM

Benedekesek a Művészetek Palotájában

Benedekesek a Művészetek Palotájában
2010. június 21. 10:13

Nagy vállalkozásba fogott a Komédiás Integrált Színház (KOMISZ), Európa egyetlen fogyatékosokat és ép színészeket egyaránt foglalkoztató társulata. A Benedek Elek Pedagógiai Karral, a történelmi egyházakkal, szeretetszolgálattal és fogyatékosok otthonával együttműködve, a Magyar Televízió támogatásával mutatják be az Isten pénze című musicalt a Művészetek Palotájában június 19-én este. Az előadásban részt vesznek jónéhányan a Benedek Kar oktatói, dolgozói és hallgatói közül.

Példaértékű összefogás a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen Példaértékű összefogásból valósul meg Müller - Tolcsvay - Müller: Isten pénze című musicalének bemutatója, a Komédiás Integrált Színház (KOMISZ) fogyatékos és ép színészeinek előadásában 2010. június 19-én 19 órakor a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában. Egyházi méltóságok, szeretetszolgálati munkatársak, művészek, szociális szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók álltak a nemes ügy mellé, hogy - az Európa szerte egyedülálló módon, fogyatékos és ép színészeket egyaránt foglalkoztató társulat � a Komédiás Integrált Színház színre vihesse az Isten pénze című musicalt.

A Komédiás Integrált Színház azzal a céllal alakult 2004-ben, hogy a színház erejével rombolja le a sérült és az ép társadalom közti falakat. A társulat értelmileg akadályozott és ép színészekből áll. A KOMISZ elhivatott alkotói fogyatékos társaikkal karöltve, a művészet nyelvén hirdetik a szeretet, a tolerancia fontosságát, immár hat esztendeje.

Az elmúlt hat év tapasztalatai alapján úgy érezték színházuk megérett arra a feladatra, hogy hűen hirdesse a művészet eszközeivel az Örömhír, az Evangélium üzenetét. Így született meg a gondolat, hogy - csatlakozva az Európai Unió felhívásához, mely a 2010-es évet "A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évének" nyilvánította - egy jótékonysági előadássorozatot indítanak. Bízva abban, hogy színre lépésükkel, játékukkal felhívhatják a figyelmet arra, hogy a szegénység nem csak az anyagi javak hiányát jelenti, hanem a lelki szegénységet, a kitaszítottságot, a diszkriminációt is. Ehhez a misszióhoz a Müller - Tolcsvay - Müller: Isten pénze című musicaljét választották, mely az emberi megtérés szép példáját állítja elénk.

"A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Éve" alkalmából szervezett jótékonysági előadás a történelmi egyházak, (a Magyar Görög Katolikus Egyház, a Magyar Római Katolikus Egyház, a Pannonhalmi Főapátság, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és a Magyar Református Egyház), a Baptista Szeretetszolgálat, a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona (Zsira) és a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának együttműködésével és támogatásával jön létre.

A kezdeményezéshez nagy örömmel csatlakoztak a mű szerzői: Müller Péter, Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi is.

A Görögkatolikus Egyház közbenjárására, valamint a Magyar Televíziónak köszönhetően, a KOMISZ missziójának első állomása a budapesti Művészetek Palotája (MÜPA) lesz. A MÜPA, térítésmentesen bocsátja impozáns Fesztivál Színházát a KOMISZ rendelkezésére, ezzel is hozzájárulva a küldetés céljának eléréshez.

A KOMISZ társulat tagjai, valamint a közreműködő és támogató felek bíznak abban, hogy sikeres bemutatkozásuk ráirányítja a figyelmet e nemes ügyre, s ráébreszti az embereket arra, hogy: "Összefogással jobb lehet a világ!"

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert