HÍRARCHÍVUM

Árvíz sújtotta családok gyermekei pihennek Máriapócson

Árvíz sújtotta családok gyermekei pihennek Máriapócson
2010. június 30. 13:58

A Máriapócsi Nemzeti Kegyhely és az egyházmegyei pasztorális iroda összefogásával a helyi zarándokházunk segíteni próbál az árvíz sújtotta borsodi területen élő számos gonddal küszködő családoknak gyerekeik nyaraltatásában és így az otthoni helyreállító munka nyugodtabb folytatásában. Fontos dolognak tarjuk, hogy sokat látogatott híres kegyhelyként a szép ünnepeinkkel együtt a felebaráti szeretet kézzelfogható, gyakorlati jelét is kifejezzük rászoruló társaink felé. Legfőbb vágyunk, hogy kiszakadjanak néhány napra a szörnyű katasztrófa keserű hangulatából. Felhívásunkra a helyi parókus atyák segítségével térség különböző településeiről jelentkeztek gyerekek, akik között a elképzelésünk alapján szép számmal vannak más felekezetű táborozók is. A gyerekeket 30-40 fős turnusokban fogadjuk, akiket elkísér néhány otthoni szülő vagy pedagógus és őket egészíti ki a helyi segítő csapat. Természetesen az öt nap minden költségét a szervezők biztosítják. Hála a Jó Istennek, híveink nem hagynak egyedül minket ebben a vállalásban. Szeretnénk az ittlétüket foglalkozásokkal, játékkal, kirándulással és a pócsi Könnyező Szűzanya vigasztaló szeretetével megtölteni.

Már a második csoportot van vendégségben Máriapócson Szikszó, Szendrő, Aszaló, Abod és Felsővadász településekről. Az itt töltött néhány nap alatt szeretnénk kegyhelyünk értékein és a helyiek odaadó fogadtatásán kívül szűkebb vidékünket is megismertetni vendégeinkkel. Minden csoport egy Szatmár-beregi túrán vesz részt Gajdos László kántor úrral, aki a táj szakavatott ismerője. Tákos, Csaroda, Turistvándi kincsinek megtekintése mellett nem titkolt szándékunk ezzel az úttal, hogy megtekintsék a 2002-es árvíz után szépen újjáépített beregi falvakat, ezzel a látvánnyal is fenntartani az új kezdet reményét. Megkapó élmény volt az itt árvizet elszenvedő emberek biztatása és gondoskodása a szomorú friss élményekkel rendelkező gyerekek iránt. Beregsurány és Beregdaróc közösségei már két alkalommal vendégül látták őket. Szerepel még a programban a megújult nyíregyházi állatkert megtekintése, melyet vezetői jóvoltából ajándékba kap tucatnyi gyerekünk. Nagy sikere van a máriapócsi horgásztói programnak, ahol a roppant kedves helyi „pecások” barátkoztatják a halak szeretetével kis vendégeinket, miközben vacsora és termálvizes fürdés is várja a gyerekeket. A zarándokház dolgozói, a helyi pedagógusok, a Nagy Szent Bazil rendi atyák és sok-sok önkéntes segítségével válik teljesé ez az ötnapos töltekezése kicsiny vendégeinknek. A programunk lelkes támogatójával Fülöp püspök atyával is találkoztak már a borsodi gyerekek. A következő csoportot július 5. vasárnap vacsorától - 10. szombatig várjuk, jelentkezni a helyi parókusoknál lehet a meghatározott létszám erejéig. A Jó Isten áldja meg minden kedves segítőnket.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert