HÍRARCHÍVUM

Öröm és remény Egerszalókon

Öröm és remény Egerszalókon
2010. július 8. 09:44

Július 14. és 18. között rendezik meg a 27. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot, amely több évtizede magyar katolikus fiatalok százait vonzza a Kárpát-medence minden pontjáról. A találkozó idei központi témája – „Örvendezzetek a reménységben” (Róm 12, 12) – arra hívja idén a fiatalokat, hogy segítsék győzelemre az igazi, boldogító értékeket, amelyeket önmagunkban kell megteremteni.

Kiemelten foglalkoznak majd az ateizmus, a földön kívüli erők, a vallásos semlegesség és az új pogányság egyre terjedő szellemének veszélyével, környezetünk és a teremtett világ védelmével. „Egerszalók feladata idén tehát az egészséges gondolkodás, a jellemes, jó úton járó és kereső személyek kimunkálása. A helyzetünk bár lehangoló, nekünk Jézusban hívőknek nem szabad csüggednünk! Az öröm és a reménység, vagyis az Istenbe, az ő végtelen irgalmába vetett bizalom kell, hogy alapja legyen mindennapjainknak. Jöjjetek, hát: igazi, szebb jövőt megteremteni lelketekben, azon keresztül a családi életben és édes hazánkban! – Mert csak aki Istennel együtt él, annak számára érhető el: a beteljesülés és a Vele való egyesülés” – olvasható a találkozóra hívó levélben.

A fő gondolat kifejtését és elmélyítését segítik az egyházi és a civil életből hívott előadók és a kiscsoportos műhelyfoglalkozások is, amelyek lehetőséget nyújtanak fiataloknak az elhangzottak feldolgozására, élményeik és gondolataikat megosztására.

A fiatalok Kerényi Lajos atya és Ternyák Csaba érsek mellett idén találkoznak majd Bábel Balázs kalocsai érsekkel, Szabó József ferences szerzetessel, az Antióchia közösség, a Schönstatt családmozgalom és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselőivel. Műhelyfoglalkozást tart többek között Lehoczky László producer, Győri Dani Lajos, a Máltai Szeretetszolgálat igazgatója, a Tiszta Szívek Mozgalma, a Házas Hétvége, a Faludi Akadémia, a Szociális Testvérek, a Háló, a ferences kisnővérek, a pálos nővérek, a Sacre Coeur, a jezsuiták, a ferences harmad rend és a Vöröskereszt.

A fesztivál programrészen fellép az Imperfectum, az Olgyay család, Sillye Jenő és az Ethnofil.

A sajtó képviselőit örömmel látják a szervezők.

Bővebb infó: www.szalokitalalkozok.hu, sajto@szalokitalalkozok.hu, ill. +36-30-645-48-48

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert