HÍRARCHÍVUM

Lelki egységre törekszenek

Lelki egységre törekszenek
2010. július 22. 09:31

Július első hétvégéjén egy a Fokoláre Lelkiséghez tartozó csoportot látott vendégül Nyíracsád és Nyírábrány görögkatolikus egyházközsége.

A Fokoláre Mozgalom, mely ma már behálózza az egész világot, a második világháború idején alakult, legfőbb céljának az egység és az egyetemes testvériség megvalósítását tekinti. A Szegedről, Miskolcról, Nyíregyházáról, Budapestről és környékéről verbuválódott 13-18 éves fiatalokból álló csoport, valamint vezetőik, Molnár Katalin és Scatragli Szilvia tíz napot töltenek együtt, úticéljuk pedig Erdély. A határ átlépése előtt Kepics Mihály paróchus és felesége, majd Tóth Elek paróchus meghívására először Nyírábrányban, aztán Nyíracsádon álltak meg néhány napra, ahol az együttlét öröme mellett karitatív munkát is végeztek. Nyírábrányban idős embereknek segítettek, Nyíracsádon gyerekekre vigyáztak, szombat délután pedig helyi fiatalokkal együtt a templomkert takarításában, parkosításában vettek részt. A munka mellett jutott idő egy kis közös beszélgetésre, imára is. A fiatalok a vasárnapi szentmise után indultak tovább Erdélybe, ahol Gyergyószentmiklóson a Fokoláre Lelkiséghez tartozók lelki gyakorlatán vettek részt, majd ellátogattak Gyimesbe is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert