HÍRARCHÍVUM

Máriapócson a Romzsa Tódor zarándoklat

Máriapócson  a Romzsa Tódor zarándoklat
2010. augusztus 9. 08:55

Lezsák Sándor vezetésével érkezett kegyhelyünkre a Romzsa Tódórra emlékező diákok kis csoportja.

A Lakitelki Népfőiskola és a Keresztény élet című katolikus hetilap és a Mindszenty Társaság közösen hirdetett versenyt, melynek témája a boldoggá avatott vértanú püspök életútja, és kora volt. A vetélkedő legjobbjai vehettek részt a zarándoklaton, melynek állomása lett Máriapócs is. Nem véletlenül: Lezsák Sándort gyökerei ide kötik: nagyanyja egyike volt a kegykép 1905-ös könnyezésekor jelenlévő tanúknak. A parlament alelnöke erről néhány szóban meg is emlékezett, majd átvette Puskás László görögkatolikus lelkész ajándékát: egy Romzsa Tódor ikont, amelyet az ikonfestészettel foglalkozó atya saját kezűleg készített, és a Mária-oltár előtt áldott meg.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert