HÍRARCHÍVUM

A Pácini Görögkatolikus Egyházközség Templombúcsúja

A Pácini Görögkatolikus Egyházközség Templombúcsúja
2010. augusztus 9. 09:53

A pácini görögkatolikus templom, Urunk színeváltozásának (augusztus 6.) az ünnepére van felszentelve. Minden templomnak van egy címünnepe, amit a valamikori alapítók választottak. Talán olyan ez, mint amikor egy újszülött gyermeknek nevet, bérmanevet adnak, hogy az adott szent védelme, oltalma alatt éljen. Így minden évben az augusztus 6-hoz legközelebbi vasárnapon tartja az egyházközség a templom ünnepét Szent Liturgia keretében. Idén ez a vasárnap augusztus 1-re esett.

Az ünnep hátterében az a szentírási esemény áll, amikor Jézus szenvedése előtt megmutatja tanítványainak isteni dicsőségét. Felviszi magával Pétert, Jakabot és Jánost a Tábor hegyére. Jézus szemük láttára színében átváltozik, olyannyira, hogy ruhája vakító fényességbe borul, és a tanítványok ez esemény láttán a földre borulnak. Jézus ezzel szeretné megerősíteni őket a szenvedések elviselésében. Bebizonyítani, hogy Ő önként vállalja a keresztet és, hogy „Ő valóban az Atya kisugárzása”.

A búcsúi Szent Liturgia szónoka és főcelebránsa Kovács Endre a sátoraljaújhelyi esperesi kerület esperese és vajdácskai parókus volt, Matyi Péter pácini római katolikus plébános atya pedig a gyónásra várók rendelkezésére állt.

A búcsúi Szent Liturgia elején Kovács Endre atya megszentelte a Makláry Terézia művésznő által festett új vászonképet, amely a főoltárkép mellé került a Szentélyben, Krisztus siratását ábrázolja és amely Doma László és fia áldozatos adományából készült.

A búcsúi Szent Liturgia lezárásaként körmenetet tartottunk a templom körül, amely során négy evangéliumi szakaszt olvastunk fel a szónok atyával felváltva.

A Szent Liturgián több mint 80-an vettek részt. Nagy örömünkre szolgált, hogy Karcsáról, Karosból, Nagyrozvágyból is sokan átjöttek a pácini egyházközség búcsúi ünnepére és együtt ünnepelhettünk a pácini római katolikus testvéreinkkel is.

A templom udvarán a búcsú befejeztével a Pácini Önkormányzattól kölcsönkapott sátorban történt a hívek megvendégelése süteménnyel és üdítővel, majd a meghívott vendégek elfogyasztották a búcsúi ebédet.

Én úgy érzem mindannyian kegyelmekben gazdagon mehettünk haza a templomból és jó szívvel a lelkünkben véshettük Péter apostol szavaitól lelkesedve, Uram jó volt nekünk itt lennünk és közösen imádkoznunk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert