HÍRARCHÍVUM

Rozsályi Hittanosok Nyaralása

Rozsályi Hittanosok Nyaralása
2010. augusztus 17. 10:18

A rozsályi hittanos gyerekeknek a tisztelendő bácsi 2010. július 21-től 24-ig üdülést szervezett Hajdúszoboszlóra. Mindannyian izgatottan vártuk, hogy elérkezzen az indulás napja. A résztvevők a görögkatolikus egyházközösség tagjai voltak.

Július 21-én reggel indultunk autóbusszal. A korai kelés ellenére mindenki vidám volt. Bár több faluból állt össze a csoport hamar összebarátkoztunk. A nyírderzsi görögkatolikus templomban Szent Liturgián vettünk részt. Folytatva utunkat megnéztük a debreceni görögkatolikus templomot, ahol az ottani tisztelendő bácsi beszélt nekünk az 1914-ben elkövetett bombamerényletről. Délután 2 óra tájban érkeztünk meg a Forrás Panzióba. Elfoglaltuk a szobáinkat, majd alig vártuk a délutáni csobbanást a strandon. Csütörtökön reggeli után Szent Liturgián vettünk részt a hajdúszoboszlói modern stílusú görögkatolikus templomban. A mise után ismét elfoglaltuk a strandot. Ebédünket is itt fogyasztottuk el. Vacsorára visszamentünk a szállodánkba.

Hasonlóan telt el a pénteki napunk is.

A negyedik napot egy hajdúdorogi kirándulással zártuk, ahol bepillanthattunk a görögkatolikus gimnáziumba, majd a püspöki templomba. Ez csak egy kis töredéke azoknak a programoknak, amelyeken részt vettünk. Hamar eltelt ez a négy nap. A 30 gyerek és 13 felnőtt nagyon jól érezte magát és kellemes négy napot töltött el együtt. Köszönet ezért Kiss Andor esperes parókus úrnak.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert