HÍRARCHÍVUM

A történelmi egyházak vezetőivel találkozott az egyházügyi államtitkár

A történelmi egyházak vezetőivel találkozott az egyházügyi államtitkár
2010. augusztus 27. 10:17

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára 2010. augusztus 25-én fogadta hivatalában Erdő Péter bíborost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, Bölcskei Gusztáv püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, Ittzés Jánost, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét, valamint Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét.

A megbeszélésre a magyar társadalom érdekében végzett közös munka előremozdításának szándékával, a partnerség szellemében került sor. A találkozón a részt vevő felek egyetértettek abban, hogy komoly elmozdulás történt az állam és egyházak közötti bizalom helyreállítása terén, valamint hangsúlyozták a kapcsolatok stabilizálásának és kiszámíthatóságának fontosságát.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert