HÍRARCHÍVUM

Kis és nagy csodákból építkezve…

Kis és nagy csodákból építkezve…
2010. szeptember 14. 15:01

„Adjunk hálát az Úrnak” – tör fel bennem minden nap a gondolat, átjárva szívemet, lelkemet nem csak görögkatolikus Liturgiánk felszólítása miatt, hanem megélve azt a fáradozást, azt a csodát, amit a csengeri görögkatolikus hívek vívtak ki munkájukkal, lelkesedésükkel és tenni akarásukkal.

2010. augusztus 7-én ünnepeltük templomunk 10. évfordulóját, és egyben 361 nap alatt felépített parókiánk szentelési emléknapját. Szinte felfoghatatlan, hogyan nőtt ki a földből kevesebb, mint egy év alatt ez az épület. Hogyan és miként tudtak egyszerű és magas rangban lévő vezetők egymás mellé állni, értékteremtő, tiszta szívből örökséget hagyni.

Sokan kérdezték az elkészült parókia mellett megállva: miből és hogyan teljesítettük mindezt? A válasz ennyi: kis és nagy csodákból!

Akár csak Illés próféta történetében, aki kérte a Szareptai özvegytől azt a keveset, amiből aztán a csoda folytán négyszer annyi lett.

Ebben a válságos időben egy jó vállalkozó őrültségnek tartana 4 millió forintból bármilyen beruházást kezdeményezni, főleg úgy hogy a ¾-e még hiányzik. A csengeriek pedig újra megmutatták, nincs lehetetlen! Hiába az emberi számítás, okoskodás és üzleti fejtegetés, a szív már egyszer győzött 2000-ben 10 évvel ezelőtt, amikor egy év alatt a templomot építettek, most sem lehet ez másként.

Krisztus Urunk egy-egy csoda folytán, tanúságként kimondja hallgatóinak elcsodálkozva: „bizony, bizony mondom nektek, nem láttam még ekkora hitet…” Talán nem túlzás, ha most én is kimondom az enyéimre, én sem láttam!

Köszönetemet fejezem ki ezért településünk vezetőjének Apáti György polgármester úrnak, a testületi tagok mellett Halászi Gáborné intézményreferens asszonynak, Juhász János vállalkozónak, a kis és közép vállalkozóknak, és az egyszerű híveknek, akik mellém álltak és bevállalták ezt a csodát.

Isten áldja meg mindenki adományát, lelkes hozzáállását és tenni akarását, hogy megmutattuk, hogy kivívtuk és megcsináltuk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert