HÍRARCHÍVUM

20 éves a Keleti Egyházak Kánonjogi Kódexe-konferencia Rómában

20 éves a Keleti Egyházak Kánonjogi Kódexe-konferencia Rómában
2010. október 14. 09:11

Nagyszabású konferenciát rendeztek Rómában a Keleti Egyházak Kánonjogi Kódexe közzétételének 20. évfordulója alkalmából. A nemzetközi tudományos összejövetelen, mely október 7-én kezdődött, jelentős számban képviseltette magát a magyarországi görögkatolikusság is. A résztvevők között jelen volt Kocsis Fülöp püspök, dr. Hollós János, apostoli protonotárius, a Hajdúdorogi Egyházmegye bírósági helynöke, dr. Szabó Péter, Makláry Ákos és Horváth Tamás kánonjogászok.

A kétnapos konferencia előadásai három fő téma köré csoportosultak. Péntek délelőtt a keleti jog kodifikációjának történetét ismertették neves előadók; kezdve attól, hogy miért látták szükségesnek a pápák, hogy külön kánonjogi kódexet adjanak ki a Rómával egyesült keleti egyházak számára. Délután rövid beszámolók hangzottak el, hogyan állnak az egyes sajátjogú egyházak partikuláris joguk kialakításával. A pápa által jóváhagyott, minden keleti katolikus egyházra nézve kötelező érvényű jogi törvénykönyv ugyanis számos (például liturgikus vagy böjti fegyelmet illető) kérdésben szabadságot ad az egyes helyi egyházaknak. Ebben a témában tartott beszámolót dr. Szabó Péter, több katolikus egyetem docense, aki többek között arról is beszélt, hogy mely fázisban van a Magyar Görögkatolikus Egyház saját jogalkotása. A szombati nap első része ökumenikus kérdéseknek volt szentelve, majd a résztvevők átvonultak az Apostoli Palota Kelemen-termébe, ahol XVI. Benedek fogadta a résztvevőket.

A keleti egyházak számára II. János Pál pápa hirdetett ki új törvénykönyvet 1990. október 18-án, az új kánonjogi kódex összeállítását azonban még VI. Pál pápa indította meg, aki erre a célra külön bizottságot állított fel, gondosan ügyelve arra, hogy minél több sajátjogú egyház képviseltethesse magát. Hazánkból dr. Hollós János vett részt a bizottság munkájában, aki rövid felszólalásában emlékeztetett a kódexet átható szellemiség lényegére.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert