HÍRARCHÍVUM

Az emberi méltóság megtartása az utolsó pillanatig

Az emberi méltóság megtartása az utolsó pillanatig
2010. október 15. 14:50

2010. október 13-án, Nyíregyházán a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola dísztermében rendeztük meg, a "Szenvedés, halál, halálfélelem értelme a létezésben"- című, sikeres konferenciát. A programban olyan szakemberek tartottak előadást, mint dr. Pilling János pszichiáter, tanatológus, a SOTE Magatartástudományi Intézet oktatója, dr. Simkó Csaba, a miskolci Erzsébet Hospice Alapítvány és Otthon vezető főorvosa, dr. Nagy Edit, a Nyíregyházi Főiskola docense, dr. Soltész János a hittudományi főiskola rektora. A moderátor Makkai László atya volt. A rendezvényt Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök atya nyitotta meg, a nagyszámú orvosokból, pszichológusokból, egészségügyi-és szociális területen dolgozó szakemberekből, szerzetesekből, valamint az egyházmegye kispapjaiból, s lelkipásztoraiból álló közönség előtt.

Pilling János a haldokló betegek hozzátartozóinak lelki vezetésének szempontjait, s módszereit mondta el, valamint a gyászmunka lélektani szakaszait jellemezte, kiváló, s igen nagy tetszést keltő előadásában. Logikailag jól illeszkedett ezt követően Simkó Csaba előadása, aki pedig a hospice filozófiájáról, a haldokló (terminális) állapotban lévő betegek szenvedésének összetevőiről, a mindennapi gyakorlati munka eredményeiről, kihívásaikról szólt a hallgatósághoz. Nagy Edit a hospice létrejöttének indokait, a hagyományos orvoslás és a hospice szellemű ellátás különbségeit mondta el az ápolástudomány szemszögéből, valamint a halálfélelem-halálkép témakörében, főiskolai hallgatók körében végzett kutatásának eredményeiről számolt be. Soltész János rektor atya az emberi élet érékét állította a középpontba, az élet tiszteletének ismérveit mutatta be az Ó-és Újszövetség szövegei alapján, kitért továbbá a halál elfogadására, s ismertette a katolikus egyház álláspontját az eutanáziával, fájdalomcsillapítással kapcsolatban.

A konferencia szervezői remélik, hogy hasznos volt a hallgatóság számára a rendezvény, és bíznak abban, hogy máskor is szép számmal jelennek meg a hasonló témában szervezendő programjaikon is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert