HÍRARCHÍVUM

Kölcsei rangadó

Kölcsei rangadó
2010. október 20. 07:20

Az immár hagyománnyá vált „pap - kispap” futballmérkőzés az idei tanévben Kölcse nagyközségben került megrendezésre szeptember 28-án. E napon a nyíregyházi papnevelő intézet növendékei elöljáróikkal, és Kocsis Fülöp főpásztorral együtt látogattak el a kölcsei görögkatolikus egyházközségbe.

Az izgalmasnak ígérkező mérkőzés előtt a Szatmári vidék nevezetességeit tekintették meg a papnövendékek. Megismerkedhettek a Túristvándi vízimalom történetével, melyet működés közben is megcsodálhattak, valamint Szatmárcsekére is ellátogattak Kölcsey Ferenc emlékházához is.

A kirándulás után elkezdődött a mérkőzés. A papok csapata kemény munkával és erőfeszítéssel utasította helyre a kispapokat, s két megszerzett góllal átvették a vezetést. Azért a fiatalok sem hagyták annyiban a dolgot és megmutatták, hogyan kell felvenni a versenyt, így sikerült eggyel csökkenteni a lemaradásukat, s 2:1-es végeredményt beállítani.

A fáradtságos meccs után a Paraklisz szertartását végeztük el a görögkatolikus templomban. Püspök atya a másik emberben Istent felfedezni tudó találkozásokra buzdított minket az imádság végén, melyet a Szűzanyának ajánlottunk a kölcsei görögkatolikus hívekkel együtt, hálaként a csodálatos napért. A papok csapata hálát adott a vérrel és könnyekkel megszerzett győzelemért, melyet a kispapság felett arattak.

Az imádság után pedig megtapasztalhattuk a kölcsei emberek meleg vendégszeretetét.

Minden egyházközségbe körülbelül negyvenévenként tudunk eljutni, így mindig megtisztelő egy-egy egyházközség meghívása. Köszönjük ezt a lehetőséget Halinda Gyula atyának, Sira Gáborné polgármester asszonynak, valamint a kölcsei híveknek, s minden jószívű embernek. Remélem e találkozás olyan volt a házigazdák számára, mint amelyről Fülöp püspök atya beszélt. Azt biztosan tudom állítani, hogy egy házigazda többet nem tud adni, mint amit mi kaptunk: sok, sok szeretetet!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert