HÍRARCHÍVUM

Harangszentelés Nyírgelsén

Harangszentelés Nyírgelsén
2009. július 11. 20:08

Emlékezetes ünnepünk volt 2009. július 5-én: 73 év után ismét harangot szentelhettünk egyházközségünkben.

Az első és a második világháborúban összesen 3 harangunkat vittek el, és az egyedül árválkodó haranghoz végre egy társ is érkezett.

A harangot Fodor István volt nyírgelsei parókus úr és családja adományozta az egyházközségnek.

Azért éppen nekünk, mert Ő e falu szülötte, és édesapjával közel 50 évig látták el a település lelkipásztori szolgálatát. Mivel ő is, és minden gyermeke itt született, sok emlék köti ehhez a helyhez, így nagy örömmel érkezett a Fodor család minden tagja erre a mindnyájunk számára fontos eseményre. Az ünnepséget az tette még inkább meghatóvá, amikor Pista bácsi visszaemlékezésében az itt töltött évek emlékéről beszélt.

A mise előtt megszentelt harang a szentliturgia végére a toronyban a helyére került, és a kivonulókat onnan köszöntötte. Nagy élmény volt hallani, hogy Gombos Miklós harangöntő mester alkotása mennyire szépen szólt és csengett össze a régi harang búgásával.

Ez az esemény megmozgatta a település lakóit: sok adomány érkezett a szertartás utáni agapéra és az ünnepi ebédre egyaránt. Ezúton is köszönet minden lelkes adományért és áldozatkész munkáért.


Kerékgyártó András

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert