HÍRARCHÍVUM

Hatvan év után újra megnyílt Bukarestben egy bizánci tanulmányi központ

Hatvan év után újra megnyílt Bukarestben egy bizánci tanulmányi központ
2011. január 20. 13:20

Történelmi eseményre került sor január 17-én délután a román fővárosban. Az Asszumpcionista rend (Mária Mennybevételéről Nevezett Ágostonos Kongregáció) által működtetett Szent Péterről és Szent Andrásról elnevezett bizánci tanulmányi központ és keresztény találkozási hely 60 év után megnyitotta kapuit. Az 1930-ban alapított intézményt 1947-ben a kommunista rezsim kobozta el és alakította át kórházzá.

Most a teljes felújítást követően a kongregáció visszaadja az ötemeletes neogótikus stílusú épületet eredeti hivatásának, vagyis újra a keleti és nyugati keresztények párbeszédének helyévé válik a kultúra, a nevelés, valamint az egyház és a társadalom közti kapcsolatok területén.

Három fő tevékenységnek szentelik a központot: egyetemi szintű bizánci témájú könyvtárat nyitnak 15 ezer kötettel különböző nyelveken, a keleti kereszténységgel foglalkozó tudományos folyóiratokkal együtt. A tanulmányi intézményben továbbá szálláshelyet biztosítanak a keresztény felekezetekhez tartozó hallgatóknak. Októberben érkezik meg az első tíz diák. Végül a központban konferenciákat, vitákat rendeznek és továbbképzéseket tartanak majd az egyház és a társadalom kapcsolatáról.

Az intézmény megnyitóján jelen voltak a katolikus egyház bizánci és latin rítusú vezetői, a romániai ortodox pátriárkátus, az asszumpcionista kongregáció római és francia képviselői, továbbá a kultúra és a diplomácia világának tagjai. Az ünnepség során Teodor Baconsky román külügyminiszter beszédet mondott a kereszténység szerepéről a kortárs európai társadalomban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert