HÍRARCHÍVUM

Nem maradt frekvencia nélkül a Katolikus Rádió

Nem maradt frekvencia nélkül a Katolikus Rádió
2011. január 20. 13:27

A Katolikus Rádió Székesfehérváron kapott frekvenciát, míg a Fellegi Tamás miniszter egykori cégéhez kötődőt Lánchíd Rádió Székesfehérvár mellett Győr környékén is megszólalhat. A budapesti ultrarövid-hullámú frekvenciáról még nem döntöttek.

Öt frekvenciáról döntött szerdai ülésén a médiatanács – közölte a testület szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten. Kiricsi Karola elmondta: a pályázati nyertesek között van a Magyar Katolikus Rádió is, amely a székesfehérvári vételkörzetben a 96,1-es frekvencián sugározhat ezután.

Arra a kérdésre, hogy a még szabad budapesti ultrarövid-hullámú frekvenciáról – amelyre a katolikus rádió és a Klubrádió is pályázott – mikor születik döntés, Kiricsi Karola úgy válaszolt: nem tudja megmondani, de a médiatanács a következő időszakban minden héten 5-10 frekvenciáról határoz, és összesen mintegy 40 frekvenciapályázatot kell elbírálnia.

A Magyar Katolikus Rádió – mivel nem kérte jogosultságának meghosszabbítását – január 16-án sugárzott utoljára középhullámon, azóta csak interneten és műholdon volt lehetősége a műsorszórásra. A rádiónak további pályázatai is az elbírálási szakaszban vannak.

A médiatanács szerdán arról is döntött, hogy a Lánchíd Rádió médiaszolgáltatási jogosultságot kap Székesfehérváron és a győri vételkörzetben. A Lánchíd Rádió Fellegi Tamás miniszter egykori cégének, az Infocenternek a tulajdona. A rádió főszerkesztői közül került ki a választások utána a Magyar Rádió és az MTI vezérigazgatója is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert