HÍRARCHÍVUM

Tudásolimpia – egy nyelvtanár szemével címmel

Tudásolimpia – egy nyelvtanár szemével címmel
2011. január 31. 09:34

– Nagyon sok angol nyelvi versenyt hirdetnek meg folyamatosan, miben találod másnak ezt a versenyt, mint az eddig megszokottakat?

– Minden tanévben valóban sok versenyfelhívás érkezik az intézményünkbe, Hajdúdorogra a Szent Bazil Oktatási Központba. Igyekszünk azokat a felhívásokat kiválasztani, amelyek valóban segítik tanulóink nyelvtudásának fejlődését. Elsődleges célunk a középfokú nyelvvizsga megszerzésére ösztönözni diákjainkat, és hogy ezt követően előrehozott érettségi vizsgát tegyenek az első idegen nyelvből.

– Jónak találjátok-e, hogy a görögkatolikus diákok együtt versenyeznek?

– Örültünk a Hittudományi Főiskola ezen kezdeményezésének, ez egy újabb alkalom arra, hogy ne csak a tanulók, hanem a nyelvtanárok is találkozhassak majd a verseny során. Minden apró kis megtett lépés, mint ahogy ez a verseny is, még jobban erősítheti a keresztény emberek összetartozásának érzését.

– Mik az első benyomásaid a versenyfeladatokról?

– A versenyfeladatok egyik része egy adott nyelvtani egység elsajátításának szintjét méri, míg a másik szövegértés mér. A feladatok a tantervi követelményeknek megfelelően vannak összeállítva és valóban azt mérik fel, amit az adott szinten a tanulóknak tudni kell alkalmazni. A feladatok optimális hosszúságúak. A szövegértés tartalmas, és elgondolkodtató, nemcsak a nyelvtani megoldások szempontjából, hanem a tartalma és a keresztény gondolatok közvetítése által is.

– Érdemes lenne-e esetleg más tantárgyból is meghirdetni a versenyt?

– Véleményünk szerint más tantárgyból is érdemes lenne meghirdetni a versenyt.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert