HÍRARCHÍVUM

Sítábor 2011

Sítábor 2011
2011. február 4. 12:29

2011. január 16-án hajnalban 25 ember elindult Vyshne Rusbachyba a magas Tátrába, síelni. Mindannyian a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ középiskolájában tanulnak, vagy tanítanak.

17-en most kezdték el megtanulni a síelés nehéz tudományát, hiszen ez „egyszerű fizika”, ahogy oktatójuk Körtvélyesi György tanár úr (a Szent Bazil Oktatási Központ testnevelő tanára) érvelt az oktatás során. Minden nap 9-16 óráig síeltünk, majd a vacsorát követően a napközben felvett videó filmeket elemeztük ki először a kezdő „fürge szarvas”csoport, majd a haladók csoportja - itt rögtön kiderült, láttuk, hogy ahhoz hogy másnap jobban menjen a sielés mit és hogyan kellene tennünk. A hét végére már a kezdők is gyönyörűen lejöttek a piros pálya tetejéről. Persze nem úsztuk meg a hetet esések és foltok nélkül, de ez hozzátartozik a sieléshez

Nagy öröm volt megtapasztalni, hogy bárkivel történt is valami a pályán, azonnal megálltak körülötte a többiek és gyorsan önzetlenül segítettek, akár felállni, akár érdeklődő kérdéseikkel, de lefelé a pályán az elesőt már nem hagyták magukra. Így kellene az élet más területein is tennünk.

A precíz, alapos jó hangulatot biztosító oktatásért és a biztonságosan, baleset nélkül eltöltött hetet szeretnénk megköszönni oktatónknak Körtvélyesi György tanár úrnak. Mert síelni, lecsúszni a hegyről sokféleképpen lehet, de biztonságosan, hogy abban örömünket leljük csak tanulás és jó felkészítés útján lehet. Reméljük, hogy a megszerzett tudást jövőre is csiszolhatjuk és másoknak is lehetőségük lesz ezt a szép téli sportot megtanulni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert