HÍRARCHÍVUM

VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat – 0. nap

VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat – 0. nap
2009. augusztus 10. 12:34

2009. augusztus 9-én délután mintegy félezer fiatal gyűlt össze Kisvárdán, hogy részt vegyen a VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklaton. Vezérmotívumunk ebben az évben egy egyszerű szó: MÁSKÉPP, hiszen az eddigi hagyományhoz képest nem Máriapócs a végső cél, hanem Hajdúdorog, ahol viszont ugyanaz az Istenszülő várja a "lábbal imádkozókat". A zarándoklat kezdő liturgiáját dr. Kruppa Tamás általános helynök vezetésével ünnepeltük, majd a vacsora után a Nyírség Táncegyüttes egy csoportja tartott nagyszerű bemutatót és egy magával ragadó táncházat. Az itt megtapasztalt lelkesedés a bemutatkozó beszélgetésekben is érezhető volt, ahol már mindenki ízelítőt kapott, hogy milyen is a hangulata egy ilyen összejövetelnek. Az esti imádság és elmélkedés előtt még az idei indulót is elkezdtük megtanulni a gitárosok vezetésével. Bár a fáradtság még nem jellemző, azért mindenki igyekezett időben álomra hajtani a fejét, hiszen szükség lesz az erőnlétre.

Hétfőn a reggeli után Fülöp püspök úr indította el imájával a fiatalokat, akik Anarcs illetve Ajak felé vették az irányt, hogy az Istenszülő felé zarándokolva, imájukat Neki ajánlva önmagukat és a távot legyőzve megkezdjék a nagy erőpróbát.

dr. Papp Tibor

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert