HÍRARCHÍVUM

A csizmának most a lábon a helye

A csizmának most a lábon a helye
2011. március 1. 09:34

Már évtizedes hagyomány a Görögkatolikus Egyházban a farsangi bál megrendezése. A hagyományoktól eltérően idén Nagykállóban rendezték meg a szervezők a mulatságot. A Városi Sportcsarnokban közel 1 500-an jelentek meg ezen az eseményen, hogy együtt vigadjanak a böjti időszak megkezdése előtt. Kocsis Fülöp megyéspüspök a felállított színpadon kispapjainktól övezve, vecsernyével indította az estet. Beszédében kitért a látszólagos ellentmondásokra: „Hogy kerül a csizma az asztalra, hogy kerülnek az ikonok a rivaldafénybe, hogy kerül a vecsernye a farsangi bál elejére? Ha el is visszük az ikonokat a színpadról, Krisztus arca itt marad!" Isten mindig velünk van, örül, ha jól érezzük magunkat, ha szeretünk élni. A vecsernyének, a nagyböjtnek köszönhető az, hogy most farsang van. Ezzel megkezdődik az az út, zarándokút, melynek végén elérkezünk a dicsőséges feltámadáshoz, hitünk lényegéhez. Nincs tehát ellentmondás, most a csizmának a lábon a helye, hogy szolgálja a táncost a mulatságban - mondta záró soraiban a főpásztor, majd megkezdődött a karnevál. A Bürkös Zenekar és Bürkös Kamara Táncegyüttes táncházi hangulatot varázsolt, ahol kicsik és nagyok egyaránt, eredeti magyar népzenére rophatták a táncot, s gyűjthették a férfiak a rózsákat a Rózsalovag-díj megszerzéséhez. Az este folyamán fellépett még Balczó Péter és Kovács Viktória, akik operett-részleteket adtak elő, majd hajnalig Kazár Pál és zenekara adta a talpalávalót. Éjfél előtt kiosztották a Rózsalovag-díjakat, melynek több nyertese is volt a különböző generációkból. A Rózsalovag az lett, aki a legtöbb lányt táncoltatta meg az est folyamán.

De nem csak a muzsikától járt a vendégek lába, hozzásegítette őket a Zsindelyes Pálinkafőzde italfelajánlása is. Nagy volt a vigalom egész este, s aki bírta, reggel öt óráig rophatta a táncot. A sportcsarnok termeiben és a táncparkett széleinél felállított asztalok megteltek az egyházközségek tagjaival. Minden asztalnál egy-egy egyházközség a maga által készített elemózsiával érkezett, hiszen batyus-bál volt. Ismerkedtek és mulattak a közösségek. Jó volt látni és érezni, hogy az emberek szeretnek együtt imádkozni és vigadni, mielőtt megkezdődik a böjti időszak.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert