HÍRARCHÍVUM

Családgyűlés, a Család évének megnyitása a görögkatolikus egyházban

Családgyűlés, a Család évének megnyitása a görögkatolikus egyházban
2011. március 6. 13:40

A több hónapi előkészület után 2011. március 5-én megrendezték egyházunkban - a Magyar Katolikus Egyház által meghirdetett - Család évének megnyitását. Egyházunk egy nagyszabású családgyűléssel kívánta ezt a napot emlékezetessé tenni. A rendezvénynek a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ adott otthont. Közel ezer fős hallgatóság töltötte meg a tornacsarnokot. Minden generáció képviseltette magát, de főleg fiatal, kisgyerekes családok érdeklődtek az esemény iránt. A 8 órakor kezdődő utrenyén még csak gyülekeztek a vendégek, de 10 órakor, a közös előadások előtt már tömegesen érkeztek az érdeklődők.

A családgyűlés konferencia kezdetén a nap házigazdája, Kocsis Fülöp megyéspüspök köszöntötte az összegyűlteket, majd Dr. Székely János püspöknek adta át a szót, aki a nap első előadójaként lépett a katedrára. A püspök úr sorra vette a házasságvállalás, gyermekvállalás fontosságát, mint az Istentől reánk bízott óriási felelősséget. A cselekvő szeretet az, ¬– ahogy Szent Pál minden alkalommal egy igét csatol leveleiben a szeretethez, pl. hosszan tűrő stb. – mellyel képesek vagyunk a mellénk rendelt társat elfogadni. A házasságban szükség van a napról-napra az újra és újra kimondott igenekre. Ahogy az autónkat is elvisszük időközönként a szervizbe, úgy a házasságunkat is ápolni, javítani kell időről-időre. A gyermekvállalásban Isten társteremtőivé válunk. A jó szülők, a jó család olyan a gyermekek számára, mint a táptalaj, vagy az éltető napfény a növények számára. Szükségesek az egészséges növekedéshez. Előadásában kitért a családnak mint kisközösségnek a társadalomformáló szerepére is, hiszen manapság egy olyan társadalomban élünk, ahol megszűnnek a közösségek, s egyre több a magányos ember. A mai magyar társadalomban egyre kevesebb házasság köttetik és egyre kevesebb gyermek születik. Fontos, hogy megerősítsük utódainkban identitásuk gyökereit, ahogy a zsidó családokban egy-egy alkalmat szánnak arra, hogy beszéljenek utódaiknak őseikről, mellyel nem csak önazonosságukat erősítik meg, de megőrzik a folytonosságot is nemzedékről-nemzedékre.

Székely János püspök előadásának végén tanácsokkal és ötletekkel látta el a hallgatóságot a házassági-, a családi- és a kisközösségi kapcsolatok ápolását illetően.

A délelőtti program második előadója Dr. Bíró László püspök volt. Felszólalásának témája akár továbbgondolása is lehetett az előtte elhangzottaknak, de már egy sokkal magasabb szinten értelmezve az emberi kapcsolatokat. Előadásában kifejtette, hogy a házasok egymás mellett élése, egymásért élése még nem házasság. A Szentháromság által megért egymásban élés kell, hogy példaként álljon előttünk kapcsolatainkban, különösen a szentségi házasságban. A házasság egységét Krisztussal együtt mélyítsük el. Mondjunk igent a Szentlélekre, s így hasonló igent vállalunk az Istenszülővel. Élő igen a házasság, szüntelen mélyülő, táguló igen. Isten véglegesen és végtelenül szereti az embert, s ez a szeretet már egy házasság. Házasság a vőlegény Krisztus, és a menyasszony Egyház között.

Említette a családegyház fogalmát, melyben Isten az emberrel és ember az emberrel találkozik, illetve az evangéliumi egységről is beszélt. Az evangelizáció alapja a család, ahol szóval és létünkkel vagyunk jelen. Ebben a szentségek, különösen az eucharisztia, segítenek, amikor betölt bennünket Krisztus, s így Krisztus hordozókká válunk. De fontos a bűnbánat szentsége is, ahol viszont szembesülünk és megéljük Isten irgalmát, bocsánatát, így mi is képessé válunk egymásnak megbocsátani, egymással irgalmasnak lenni.

Az erények gyakorlásában az imádság mindennapos jelenléte vértezhet fel minket.

Bíró püspök hangsúlyozta a társadalomban való jelenlétünk fontosságát, a jelenlétet, majd a tettet. Tudnunk kell, hogy egyházunkban mit kapunk, s azzal felvértezve hogyan tudunk kiállni mások elé. Fontos, hogy tudjuk másokkal megosztani kincseinket, amelyek birtokában pasztorális feladataink lesznek: egymás erősítése, s ezek segítségével a mások előtti kiállás.

A 12 órakor elénekelt magasztalást után Kocsis Fülöp felolvasta XVI. Benedek pápa levelét, melyben tájékoztatja a Görögkatolikus Egyház papjait és közösségeit Orosz Atanáz atya exarchává való kinevezéséről. Ez a hír meglepte, egyben elérzékenyültté tette a hallgatóságot, hiszen történelmi eseménynek lehettek tanúi egyházunkban.

A családok közösen elfogyasztott ebédje után a délutáni program várta a vendégeket, családokat. Öt tematikus előadás közül választhattak az érdeklődők. A csoportos műhelymunka során több generációt érintő kérdésekről elmélkedtek és beszélgettek a résztvevők.

A napot a Püspöki ünnepi vecsernye zárta, ahol a Főpásztor az eltelt nap témájának fontossága mellett pásztori beszédében felhívta a figyelmet a kezdődő böjti időszak jelentőségére. A böjt, a lemondás nehéz, de nem kell félnünk tőle, hiszen minél erősebbek, bátrabbak leszünk a következendő időszakban, annál magasabbra emel majd a feltámadás öröme. A Szentháromságra tekintve, Liturgiánkban számtalanszor kimondva jusson eszünkbe ennek a napnak üzenete. Erősítsen és tisztítson meg bennünket a Szentháromság, s megtudjuk, hogy mindennapjainkban hogyan kell helyesen élnünk.

A nap elején, még a regisztráció során az egyik házaspár megjegyezte, hogy inkább külön csoportot választanak a délután során, hiszen sokat akarnak tanulni, s az autóban hazafelé megbeszélik majd, hogy ki mit visz haza, ki mit tanult. Reméljük, hogy minden család és azok minden tagja vitt haza valamit a családgyűlésről és az előadásokról.

Köszönjük a szervezők és a Szent Bazil Oktatási Központ dolgozóinak az áldozatos munkáját a nap lebonyolításában. Alapos előkészítésükkel és lelkiismeretes munkájukkal nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kisebb családok még otthonosabban érezhették magukat a nagy család - Egyházunk - rendezvényén.

A Családgyűlésen készült képeinket megtekinthetik a képtárunkban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert