PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Varrunk a lányokkal

Rubóczkiné Kiss Hajnalka írása.

Varrunk a lányokkal. Ilyenkor már korán sötétedik. A valaha jobb napokat látott tanműhelyre a neonlámpák fénye olyan otthonosan fekszik rá, mint hajdan nagyanyám konyhaasztalára a sárga, viseltes viaszosvászon terítő.

Varrunk a lányokkal. Késő van. A tengerszemű egyetemista sóhajtva mered a csálén sikerült cipzárra. Fáradt szegény, most vizsgázott valami kimondhatatlan nevű tantárgyból.

Varrunk a lányokkal, és én gép kattogásán keresztül is tisztán hallom, hogy valaki mögöttem csendeskén dudorászik.

Varrunk a lányokkal. A szakoktatónk körbejár. Azt hiszem, már vagy negyedszer magyarázza el ugyanazt nekünk kedves, dallamos hangján türelmesen.

Varrunk a lányokkal, öltenek a gépek. Szépen, rendezetten, kiszámíthatóan. Mint amilyennek a világnak kellene lennie körülöttünk.

Aztán én is sóhajtok. Elnézem a derekazást. Két-három milliméter az egész, nem nagy ügy, mégis szemet bántó az eredmény. Olyan ez, mint a műhely falain túl egy-egy rossz hangsúly, egy elhamarkodottan kimondott szó.

 Talán lebontom és újrakezdem az egészet. Jó, hogy lehet bontani és újravarrni a szálakat. Ha szerencsés vagy, nem is nagyon hagy nyomot a kelmén a beavatkozás. Te persze mindig is tudni fogod, hogy hol bontottál és hol varrtál újra.

Varrunk a lányokkal. Kevesen vagyunk. Orrunkon ott a maszk. Aztán elköszönünk: „Vigyázz magadra!” meg „Jó egészséget!”.  Az oktató kulcsra zárja az ajtót. A sötét műhelyben fényes selyemszatén báli ruhákról álmodnak a gondosan letakart ipari varrógépek.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka