Nyírvasvári

Nyírvasvári

Főesperesség:Székesegyházi Főesperesség
Esperesi kerület:Nyírbátori Esperesi Kerület
A parókia címe:4341 Nyírvasvári, Vasvári Pál utca 7.
Postacím:4341 Nyírvasvári, Vasvári Pál utca 7.
Telefonszám:(42) 719 320
Titulus:Istenszülő oltalma
Templombúcsú:október 1.
Alapítás éve:XVIII. sz. első fele
Anyakönyvek:1944
Az egyházközség rövid bemutatása:A Rákóczi-szabadságharc után érkezett nagyobb létszámú görögkatolikus népesség a faluba, akik először egy fatemplomot építettek maguknak. Az 1730-as években viszont átvették a romosan álló, középkori eredetű, egykor református templomot, amelynek volt tornya is. Az 1747-es összeírásban falazott, zsindellyel fedett és kényelmes templomként írják le, az 1751-es kánoni látogatás alkalmával pedig kőből épült, magas és szép toronnyal ellátott épületként jellemzik. Azt is megtudjuk, hogy a templomot Olsay Mihály áldotta meg, antimenzionja Bizánczy püspök idejéből származott. 1893-ban a régi templomot lebontották, helyén egy új, nagyobb templomot építettek, amelyet 1895-ben szenteltek fel. 1950-ben karzat épült, a megújított belsőt 1951-ben szentelték meg. A templom stílusához igazodó homlokzati tornya csak az ezredforduló után nyerte el végleges formáját. Teljes ikonosztázionját Gergely József tervezte és faragta, képeit Pikó László festette az 1990-es években. A nyírpilisi parókiát 1712 körül, a falu újratelepítése során alapították. Első fatemplomát a közösség önerőből építette, tornyos és zsindellyel fedett építmény volt, a szükséges felszereléssel ellátva. A romos fatemplom helyett téglából épített újat a közösség, melynek felszentelésére 1802-ben kértek engedélyt a munkácsi püspöktől. 1904-ben a hívek a Rétay és Benedek Műintézettel ikonosztáziont építtettek. 1942-ben a templomot bővíteni akarták, 1947-ben a mennyezetet le kellett bontani, 1954-ben tatarozás volt. Ekkor bonthatták le az ikonosztáziont, az új falképeket Szegedi Molnár Géza festette. Az egyházközség önállósága megszűnt.
A templom/kápolna címe:

4376 Nyírpilis, Templom utca 8 (templom)

4341 Nyírvasvári, Báthory utca 1 (templom)

Templomépítés:1892
Filiák és misézőhelyek:Nyírpilis (gk. templom)
A parókiához tartozó összes település:Nyírpilis
Szolgálattevő személy(ek):
1836-1851 Fejér Pálparókus
1912-1913 Sereghy Jenőh. lelkész
1920-1930 Papp Györgyparókus
1931-1949 Volosin Jánosparókus
1945-1948 Molnár Antalsegédlelkész
1950-1954dr. Bihari Bertalanparókus
1955-1970 Kádár Györgyparókus
1963-1966 Káplár Istvánsegédlelkész
1966-1970id. Janka Györgysegédlelkész
1985-2012 Tóth Tibor parókus
2012- Egri Tiborparókus

Google Maps

ÖN ITT VAN JELENLEG: PARÓKIÁK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert