Penészlek

Penészlek

Esperesi kerület:Nyírbátori Esperesi Kerület
A parókia címe:4267 Penészlek, Vasvári Pál utca 1.
Postacím:4267 Penészlek, Vasvári Pál utca 1.
Telefonszám:(42) 389 049
Titulus:Mindenkor Segítő Szűz Mária
Templombúcsú:június 18.
Alapítás éve:1700
Anyakönyvek:1787
Szertartásrend:Hétfőtől péntekig: 7.00 Szent Liturgia Vasárnap 10.00 Szent Liturgia 16.00 Vecsernye Ünnepnap 8.00 Szent Liturgia
Az egyházközség rövid bemutatása:Az egyházközség pontos alapítási éve nem ismert, 1700 körül történhetett. A 18. század közepén Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt, tapasztott sövényfalú (patics) és zsindellyel fedett fatemplomát említik, amely a szükséges felszerelésekkel el volt látva. Húsz évvel később az épületet már romosnak találták, ezért 1782-ben a közösség új téglatemplom építéséhez fogott. 1789 augusztusában már kérték az új templom szentelését, illetve azt, hogy a régi templomból átrakhassák az ikonokat az új épületbe. Erről 1846-ban azt írták, hogy felújításra szorul, ikonosztázionja avult. 1872-ben fejezték be Nonn János építőmester irányításával az új templom építését, talán a korábbi épületből is fölhasználtak részeket. Új ikonosztázionját 1900-ban szentelték fel. A templom nem megfelelő állapota és a közösség növekvő létszáma miatt – 1936–38 között, Kozma Rezső tervei szerint – az egyházmegye legnagyobb alapterületű, neobarokk stílusú templomát építették meg. A baldachinos főoltár és a mellékoltárok is ekkor készültek, műkőből. Az ikonosztázion négy alapképét és a főoltárképet Petrasovszky Manó festette 1976-ban.
A templom/kápolna címe:

4267 Penészlek, Szabadság tér 22 (templom)

Templomépítés:1936-1938
Filiák és misézőhelyek:
A parókiához tartozó összes település:
Szolgálattevő személy(ek):
20122- Aranyics Arnoldparókus
Eddigi szolgálattevők:
1878-1879 Pásztory Árkád OSBMsegédlelkész
1894-1895 Rácz Viktorhelyettes lelkész
1925-1929 Orosz Ágostonsegédlelkész
1929-1951 Bodnár Sándorparókus
1951-1953 Turzán Józsefparókus
1951-1953 Turzán Dezsőparókus
1953-1976dr. Timaffy Endreparókus
1976-1984 Antal Sándorparókus
1984-1997 Márku Lászlóparókus
1997-2000dr. Sivadó Jánosparókus
2000-2011 Zolcsák Miklósparókus
2011-2013ifj. Kocsis Antalh. lelkész
2013-2018 Csingi Zoltánoldallagos adminisztrátor
2017-2018 Aranyics Arnoldlelkipásztori kisegítő
2018-2022 Aranyics Arnoldhelyettes lelkész
20122- Aranyics Arnoldparókus



KAPCSOLÓDÓ

HÍREK

Helyezzétek ide a bánatos szíveiteket! – a legszentebb Istenszülő oltalmát ünnepelték Penészleken

VIDEÓK

ÖN ITT VAN JELENLEG: PARÓKIÁK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert