Mándok

Mándok

Esperesi kerület:Kisvárdai Esperesi Kerület
A parókia címe:4644 Mándok, Mező utca 2.
Postacím:4644 Mándok, Mező utca 2.
Telefonszám:(45) 435 172
Titulus:Urunk színeváltozása
Templombúcsú:augusztus 6.
Alapítás éve:1941
Anyakönyvek:1963
Az egyházközség rövid bemutatása:1650 után telepedtek ide görögkatolikusok, az „oroszok” korábbi telepítési kiváltságait ugyanis 1680-ban a földesúr, a Forgách család képviselője megerősítette. Szent Miklós tiszteletére szentelt fatemplomuk építése – a bejárati ajtó fölötti cirill betűs évszám alapján – 1670-re tehető. A 18. század közepéről származó források kis létszámú közösségről tanúskodnak. A századvégi összeírás szerint tizenkilenc filiájával együtt is csak 328 görögkatolikus tartozott a parókiához. 1806-ra önállósága is megszűnt, az egykori filiájához, Tornyospálcához csatolták. 1892-ben a Munkácsi Egyházmegyében gyűjtést hirdettek a tervezett, új kőtemplom építésére. Az építkezés elmaradt, jelentősebb felújításra 1913-ban került sor, talán ekkor pusztulhatott el az ikonosztázion is, amelynek csak királyi ajtaja maradt fenn. A parókia önállóságát csak 1941-ben nyerte vissza. A helyiek által csak „cerkónak” nevezett kicsiny, a trianoni Magyarország egyetlen fennmaradt fatemplomát 1968-ban a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak adták el. A bontását 1971-ben kezdték meg, de a skanzenben részben rekonstruált formában újjáépített templom csak 1978-tól látogatható. A közösség először az elhagyott zsinagógát szerette volna templom céljaira megvenni. Miután ez nem sikerült, 1968-ban tették le az új templom alapkövét a község egy központibb fekvésű telkén. 1974-ben szentelték fel. Oltárait Kárpáti László tervei szerint készítették, a képeket is ő festette. Az ikonosztáziont Gergely József faragta, képeit Kiss Lászlóné festette 1996-ban. Az üvegablakok Monostory Viktória munkái. Tiszabezdéd filiában 2009. szeptember 14-én szentelte föl Kocsis Fülöp megyéspüspök az újonnan épített templomot.
A templom/kápolna címe:

4644 Mándok, Táncsics utca 1. B (templom)

4624 Tiszabezdéd, Kossuth út 15 (templom)

Templomépítés:1971
Filiák és misézőhelyek:
A parókiához tartozó összes település:Eperjeske
Győröcske
Lónya
Tiszabezdéd
Tiszamogyorós
Szolgálattevő személy(ek):
2019- Szirmai Máté Ferenchelyettes lelkész
Eddigi szolgálattevők:
1774-1781 Fejér Jánosparókus
1950-1953 Sándor József Jozafáth. lelkész
1960-1962 Lakatos Lászlóh. lelkész
1961-1973 Sivadó Jánosh. lelkész
1973-1984 Damjanovics Pálparókus
1984-1989 Zuró József oldallagos adminisztrátor
1989-2012dr. Radvánszki Jánosh. lelkész, majd parókus
2012-2013 Nagy Béla oldallagos adminisztrátor
2013-2019 Sajben Zsolt oldallagos adminisztrátor
2019- Szirmai Máté Ferenchelyettes lelkész



KAPCSOLÓDÓ

HÍREK

Emberségről példát II. – Lelkes vagyok, hogy tudunk tenni valamit: Mándok – frissítve

VIDEÓK

HERE YOU ARE: PARISHES

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert