XV. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat

XV. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat
2017. szeptember 10. 00:00

Százharminc kilométer – ennek megtételére vállalkoztak azok a görögkatolikus fiatalok, akik részt vettek az idei gyalogos zarándoklaton. Persze nem egyhuzamban kellett leküzdeni a Nagyvárad és Máriapócs közötti távolságot, de a napi 25-30 kilométeres átlag még mindig igazán tiszteletre méltó, főleg, ha figyelembe vesszük a forró időjárást. Erények erejével – szólt az immár 15. alkalommal megszervezett zarándoklat mottója, utalva az idei esztendő Szent László jubileumára. Hogy mennyire jól sikerült a közel egy hetes együttlét, jól mutatja, hogy bár az indulásnál még körülbelül 250-en voltak a résztvevők, a máriapócsi bazilikába már több mint háromszáz gyalogos érkezett meg, a menet közben csatlakozóknak köszönhetően.

Forrás:

Nyíregyházi Egyházmegye

ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert