Négyszázötven éves a csíksomlyói pünkösdi búcsú

Négyszázötven éves a csíksomlyói pünkösdi búcsú

Idén június 3-án lesz a csíksomlyói búcsúi szentmise

Urbán Erik OFM csíksomlyói templomigazgató; Borsodi L. László/Erdélyi Ferences Sajtóközpont, Magyar 2017. május 20. 19:14

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2503 napja íródott

Az idei csíksomlyói búcsúi szentmisét június 3-án, helyi idő szerint 12.30-tól (közép-európai idő szerint 11.30-tól) tartják a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. Az ünnepi szónok Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz.

Urbán Erik ferences szerzetes, csíksomlyói templomigazgató így foglalta össze a búcsú hagyományát:

A boldogságos Szűz Mária tisztelete Csíksomlyón egyidős a ferences rend jelenlétével. A szerzetesek az 1440-es években telepedtek le itt. Az első, gótikus templom titulusa: Sarlós Boldogasszony, vagyis Szűz Mária látogatása Erzsébetnél. Már az első évtizedekben kialakult itt Szűz Mária tisztelete. A templombúcsú napján a környék népe összegyűlt Csíksomlyón, de rövidesen szokássá vált, hogy az évközi Mária-ünnepeken is jöttek hívek a szomszéd helységekből a Szűzanyát köszönteni. 1444-ben IV. Jenő pápa arra biztatta a híveket, hogy segítsék a templom építését, mondván: „igen sok nép jár Somlyóra Szűz Máriát tisztelni”. Ez a Mária-tisztelet gyarapodott az idők folyamán.

Ezért gyűltek össze 1567 pünkösdszombatján is a székelyek Csíksomlyón: segítséget kérni hitben való megmaradásukhoz és hálát adni Istennek és a Szűzanyának a segítségért. Megfogadták, hogy nem valaki vagy valami ellen emelnek szót, hanem Istenbe vetett hitüket erősítik – ennek emlékére azóta minden pünkösd szombatján elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére Csíksomlyóra. Így indult a pünkösdi zarándoklat hagyománya, amelyet a mai napig hűségesen gyakorol a hívő székely nép, de nem csak ők, hiszen messzi helyekről is érkeznek zarándokok a kegyhelyre. A fogadalmi búcsú négyszázötvenedik évfordulóját ünnepeljük idén, megismételve a régi kérést: „Tarts meg minket őseink szent hitében!”.

A századok folyamán sok megpróbáltatásban volt részük a székelyeknek, változtak az idők és a szokások, csak ez nem változott: a zarándoklat Csíksomlyóra, Szűz Mária tisztelete. Mára Csíksomlyó jelkép lett: elsősorban a székely nép katolikus hitvallásának szimbóluma. A pünkösdszombati búcsú pedig az újratöltekezés alkalma, nemcsak nekik, hanem a világon szétszóródott magyaroknak és minden jóakaratú embernek.

A csíksomlyói Szűzanya mindig megsegítette azokat, akik hozzá folyamodtak, és minden időben hazavárja gyermekeit. Kimondhatatlan sok csoda és imameghallgatás történt, és történik napjainkban is az ő közbenjárására. Az idei csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklat segítse hozzá a híveket, hogy megújítsák és megéljék, amit őseink megfogadtak, illetve amit a Salvator-kápolna előtti kőkeresztre felvéstek: „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”.

A 2017-es csíksomlyói búcsú programja

Minden időpontot helyi idő szerint közlünk.

Június 2-án, pénteken az este 7 órakor  kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.

Június 3-án, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.

A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő menet délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Hármashalom-oltárhoz.

A délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a csíksomlyói ferences kolostor élőben közvetít – Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, szentbeszédet mond Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

(Miguel Maury Buendía érseket Ferenc pápa 2015. december 5-én nevezte ki a Francisco-Javier Lozano érsek távozásával megüresedett diplomáciai szolgálati hely betöltésére. Romániába érkezése előtt, 2008-tól Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán vatikáni külképviseletének vezetője volt. 2008 júniusában a római Santa Maria Maggiore-bazilikában püspökké szentelt Buendía érsek a spanyol mellett angolul, olaszul, franciául és szlovénül is beszél.)

A szentmisén jelen lesz Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke és Orbán Szabolcs, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke, valamint Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárója.

(Michael Anthony Perryt 2016. május 21-én Assisiben a ferences nagykáptalan hat évre választotta meg miniszter generálissá, azaz a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárójává. Perry Szent Ferenc 121. utódja a rend élén. Az amerikai szerzetes 1954-ben született Indianapolisban, ahol a Jézus Szívéről nevezett tartomány tagjaként a novíciusok és a növendékek képzése volt a feladata. Ezután provinciális lett, tíz évig missziós és segélyezési munkát végzett a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és az amerikai püspöki konferenciának is munkatársa volt. Vallási antropológiából és filozófiatörténetből szerzett tudományos fokozatot.)

A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelt csíksomlyói plébániatemplomban délután 5 órakor kezdődik a csángó szentmise, amit Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó elnöke mutat be.

A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösd előesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz.

Június 4-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor kezdődnek.

Június 5-én, pünkösdhétfőn a kegytemplomban reggel 8-tól, délelőtt fél 11-től és este 7 órától lesz szentmise.

 

Urbán Erik OFM csíksomlyói templomigazgató; Borsodi L. László/Erdélyi Ferences Sajtóközpont, Magyar

Nyíregyházi Egyházmegye

Csíksomlyó, Pünkösdi búcsú




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert