A család: csoda

A család: csoda

Családok napja Szerencsen

Nyíregyházi Egyházmegye2017. július 2. 18:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2460 napja íródott

Az esernyők délelőtt az eső, délután a tűző napsütés miatt kerültek elő. De ez senkit sem zavart, ugyanis a szerencsi vár ideális helyszíne öt éve a Családcsoda-rendezvénynek. Elegendő a helység rossz idő esetére, így egyetlen programnak sem kellett a csapadék miatt elmaradnia. Érkezéskor Parakliszt imádkoztunk, ekkor már mind a három hierarcha várta a családokat. Nem csak azért voltak jelen mindannyian, mert metropóliai nap volt július elseje, hanem azért is, mert tudják és jelenlétükkel nyomatékosítják, mennyire fontos eleme, színtere életünknek a legszűkebb közösség: a család.

Délelőtt bábelőadás, gólyalábasok, könnyűzenei és népzenei koncert, szíriai beszámoló, gyerektáncház volt, a nagyon finom ebéd után lovasok tartottak íjász-, illetve harci bemutatót. Három órakor Lackfi János és felesége osztotta meg a hallgatósággal közös életüknek azon eseményeit, ahol különösen is  kézzelfogható volt számukra a Jóisten gondviselő szeretete. Történeteik könnyeket fakasztottak, néha az önfeledt kacagás, néha a meghatódottság könnyeit. A feleség, Bárdos Juli roppant egyszerűen összegezte: „Aki átadja az életét Istennek, azon áldás lesz.”

Az egész napot végigkísérte a kézműveskedés, találkozhattak gyermekeink bohócdoktorral, lehetőség volt ugrálóvárazni, kipróbálni egy igazi mászófalat, mártogatással gyertyát készíteni, a gyermekek csillámtetkót kaphattak, aki akarta, azt bekötött szemmel vakvezető kutya irányította. Nagy sikere volt a csoki-szökőkútnak, a rengeteg népi játékot pedig még a felnőttek is élvezték.

Köszönjük a szervezést, a támogatásokat, nagyszerű napunk volt!

Nyíregyházi Egyházmegye

családi nap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert