Templombúcsú volt Nyírcsaholyban 2017. július 2-án

Templombúcsú volt Nyírcsaholyban 2017. július 2-án

Idén 110 éve, hogy elkezdték az elődök a fizikai építést, mi pedig évről évre folytatjuk a lelki építkezést. A hétvégi templombúcsún Csirpák József atya volt a nyírcsaholyiak vendége.

Ivancsó Sándor, kerületi esperes, Nyírcsaholy2017. július 5. 11:35

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2458 napja íródott

Idén 110 éve, hogy elkezdték az elődök a fizikai építést, mi pedig évről évre folytatjuk a lelki építkezést.

Néhány éve Verbőc (Kárpátalja) és Nyírcsaholy testvértelepülési kapcsolatot ápol egymással. Ezért az idén a Verbőcöt fíliaként ellátó salánki parókus, Főtisztelendő Csirpák József atya volt búcsúnk ünnepi Szent Liturgiájának vezetője és ünnepi szónoka. Szent Péter és Pál életéből azokat a vonásokat emelte ki a szentbeszédben, amelyek ránk is vonatkoznak – a hűség, a tisztelet, Istenszeretet, együttműködés, kitartás.

A két gyóntató atyát igen sokan fárasztották”; a szentáldozásban jóval 100 fölött részesültek.

A Nyíri Esperesi Kerület papsága – szokás szerint – csaknem teljes létszámában jelen volt. A római katolikus plébános atya és hívei is velünk ünnepeltek. Megtisztelték jeles napunkat a község vezetői és az intézmények vezetői is.

A körmenet és éltetések után a templom árnyas udvarán mindenkit szeretettel kínáltunk süteménnyel, italokkal; majd az atyák, családjaik, jeles vendégeink és az egyházközségi képviselőtestület tagjai az óvoda ebédlőjében fogyasztották el a finom ünnepi ebédet.

A templomot csak 1926-ban szentelték fel, de reméljük, hogy még sokszor hangzik fel az imádság a két főapostolhoz: „Magasztald, én lelkem, Pétert, a kősziklát és Pált, Krisztus Egyházának választott edényét!”

Ivancsó Sándor, kerületi esperes, Nyírcsaholy

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyírcsaholy, templombúcsú




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert