Célba ért a Mária Maraton futózarándoklat

Célba ért a Mária Maraton futózarándoklat

30 nap után július 15-én este célba ért a Makai házaspár, akik arra vállalkoztak, hogy a Mariazell és Csíksomlyó közötti több mint 1400 kilométert végigfussák.

Forrás: Magyar Kurír2017. július 17. 23:08

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2446 napja íródott

A Mária Maraton végén a Csíksomlyói Szűzanya fogadta a fáradt zarándokokat, akik egy 50 kilométeres táv megtétele után, 30 nap alatt 1420 kilométert megtéve érkeztek meg Csíksomlyóra.

Makai Viktóriát és Lászlót egy húszfős csoport kísérte el az utolsó nap befutóján, ahol többek között Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere és Molnár Sándor, az erdélyi Mária Út vezetője fogadta őket.

A zarándokok ezután szentmisén vettek részt, melyet Urbán Erik ferences szerzetes, akegytemplom templomigazgatója mutatott be.

A teljes táv során összesen több mint 250 futó csatlakozott a Makai házaspárhoz.

Második alkalommal rendezték meg a Mária-úton ezt az Európa egyedülálló eseményt, amelyen ultramaratonisták és túrakerékpárosok teljesítették a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó távot. A Mariazellből a futókkal közel egy időben induló kerékpáros zarándokok tizennégy nap tekerés után június 30-án érkeztek meg Csíksomlyóra.

A Mária-úton legközelebb augusztus 26-án lesz futózarándoklat, az 1Úton nemzetközi zarándoknap alkalmából. Azt követően október első hétvégéjén a Pálos 70 zarándoklatot is lehet futva teljesíteni.

Forrás: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

Mária Maraton




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert