Úton a 22+ zarándokai

Úton a 22+ zarándokai

Július 21-én Tokajból indult el a 22+ korosztály idei zarándoklata. Nyíregyházán át Máriapócsra, a könnyező Szűzanyához igyekszenek a jókedvű fiatalok.

Polyákné Tóth Nóra2017. július 20. 12:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2443 napja íródott

A 22+ korosztályt megszólító ifjúsági gyalogos zarándoklat közel 30 fővel gyülekezett csütörtök este a Szent Liturgiára, majd fél kilenctől a tokaji Széchenyi kollégiumban Fedor György pszichológus irányításával beszélgetős, ismerkedős összejövetelen kerültek közelebb egymáshoz a fiatal zarándokok. 

A péntek reggeli közös imádkozás után útrakeltek, július 21-én, amely napon 1715-ben a kegykép másolata könnyezett. A reggeli induláskor csatlakozott a társasághoz Orosz Atanáz püspök atya, aki nemrég a Szent Erzsébet-úton is ott volt a hívekkel.  

Várhatóan 20.00 óra körül érkeznek meg Nyíregyháza határába, ahol Szocska Ábel apostoli kormányzó fogadja őket. S ahonnan szombaton továbbindulnak Pócs felé.

A Jóisten kísérje minden léptüket!  

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

22+, ifjúsági zarándoklat, Tokaj, Máriapócs,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert