„Egy csónakban evezünk”: családos kenutúra a Túr folyón

„Egy csónakban evezünk”:  családos kenutúra a Túr folyón

2017. július 23-án, vasárnap ért véget a „Görög Menta” ház és a Nyíregyházi Egyházmegye családreferense által szervezett házasságerősítő kenutúra. Ahogy a tábor címe is jelezte, a túra célja a családi kapcsolatok erősítése volt.

Tóth András atya2017. július 29. 14:07

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2435 napja íródott

Vasárnap ért véget a „Görög Menta” ház és a Nyíregyházi Egyházmegye családreferense által szervezett házasságerősítő kenutúra. Ahogy a tábor címe is jelezte, a túra célja, hogy erősítsük családi kapcsolatainkat. Egy ilyen nem szokványos élethelyzet lehetőséget teremt arra, hogy megéljük kapcsolati működésünket és, hogy reflektáljunk arra.

A hosszúhétvége sátras, olykor nomád jellegű volt, a három nap alatt az Öreg-Túron eveztünk. A résztvevő házaspárok, gyermekeiket is hozhatták, így kamasz és gyerekcsoport is színesítette a csoportdinamikát. A kisebbek szüleik csónakjában bízhatták magukat a kormányozó és evező apákra és anyákra. A kamaszok kipróbálhatták magukat a néha ingatag kenuban, mely a kanyargós Túron nem kis kihívás elé állította őket. Az esti megbeszélő körökben jól lehetett érzékelni a visszajelzésekből, hogy olykor vitás helyzetek alakultak ki az párok között az evezés és kormányzás összhangja körül. Szükség volt a konfliktusok megoldására, a toleranciára, az együttműködésre, hogy a hajó célba érjen. A csoportos megbeszéléseken nagyon szép mondatok hangzottak el arról, hogyan találták meg a helyes együttműködést. „Először kiabáltam a férjemmel, hogy rosszul kormányoz, mikor mondtam az irányt, aztán rájöttem, hogy jól irányít, de néhány másodpercre szükség van a vízen való forduláshoz. Időben kell szólnom, és türelmesebbnek kell lennem. A végén már egészen jól együttműködtünk.” Nagy eredményként élték meg a résztvevők, hogy közösen végigevezték a távot és nem kellett átülni másik hajóba, össze tudtak hangolódni. Egymást is erősítettük az ilyen megosztásokkal, felismerve, hogy bár személyiségünkben különbözhetünk, mégis kiegészíthetjük egymást. Volt, akinek a gyerekek félelmét kellet eloszlatnia volt, akik előrehaladtak, míg mások lassabban tették meg a távot, volt zenélő hajó, volt büféhajó, jókat nevettünk magunkon és egymáson természetesen megbántás nélkül. A fiatalok estébe nyúlóan kártyacsatáztak, beszélgettek a természetben internet és facebook nélkül. Közös főzések fürdések színesítették a programot. Kempingekben vertük fel sátrainkat. Csütörtökön Sonkádra érkeztünk, szalonnasütéssel kezdtük a csapatépítést. Másnap vízre szálltunk, a kenuegyesület profi vezetőjének, Gavalik Pista bácsinak irányítása mellett indultunk Kölcsére. Reggelire és ebédre szendvicseket gyártottunk, az esti sátorverés után, a közös főzés mellett beszélgettünk, míg készült a pincepörkölt. Ebben az esti vihar sem zavart meg minket.

Szombaton Túristvándi volt a cél, újabb 17 km evezés után kemencés sültekkel várnak minket a kempingtulajdonosok, ez volt a záró est. Vasárnap immár autókkal Kölcsére mentünk, ahol hálát adva együtt ünnepelhettük a szentliturgiát a helyi görögkatolikusokkal. A szertartást a szervező Tóth András atya végezte.

A kiértékelésből is azt mértük le, hogy nagyszerű közösségi élményben volt része mindenkinek. Köszönjük ezt elsősorban a csónakjainkban is velünk lévő Krisztusnak és a Nyíregyházi Egyházmegye vezetésének, hogy támogatásuk hozzásegített minket a 2017. évi Túr-túra megszervezéséhez és lebonyolításához! Reméljük, hogy hagyomány teremtődik! Ha így lesz, várjuk az érdeklődőket jövőre is egyházközségeinkből.

Tóth András atya

Nyíregyházi Egyházmegye

Túr-túra, kenu, túra, Öreg-Túr,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert