„A Szent Damján-tábor maga az élő Evangélium”

„A Szent Damján-tábor maga az élő Evangélium”

Csütörtökön, a Szent Damján-tábor utolsó estéjén a táborlakók megmutathatták, hogy ki, mit tud. Örömünnepük részese volt Szocska Ábel apostoli kormányzó is. 

Polyákné Tóth Nóra2017. augusztus 6. 02:08

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2618 napja íródott

Hétfőtől péntekig tartott Debrecenben, a Dorcas Szabadidő Központban a görögkatolikus szervezésű Szent Damján-tábor, mely már húsz éve táboroztat fogyatékkal élőket, s melynek mottója: „Hordozzuk egymás terhét!”. A segítők egy hétre, odafigyelve és igazodva az igényekhez, kimozdítják a családból, vagy az intézmény falai közül az élményekre vágyó, szeretetre éhes enyhén vagy középsúlyos fogyatékkal élőket, akik különféle kézműves foglakozásokon, játékokon, programokon vehetnek részt, és lehetőségük nyílik arra is, hogy megmutathassák, ők miben jók. Erre a „Ki mit tud?”-ra került sor csütörtök délután, amelyre Szocska Ábel apostoli kormányzó is ellátogatott. Az este folyamán Ábel atya vecsernyét tartott, majd köszöntötte a táborlakókat. Megköszönte a segítők szolgálatát, akik erejüket nem kímélve azon fáradoztak, hogy jól érezzék magukat a táborozók. Arra hívta fel a figyelmet, milyen rendkívüli jelentőségű ez a huszadik „születésnap”, hiszen a tábor húsz éves működése Isten szeretetéről tanúskodik. „Ez a tábor nem arról szól, hogy a fogyatékkal élőket szeretnünk kell, a tábor maga az élő Evangélium, mert az Evangélium tanítását üzeni a világnak: azt, hogy Isten személyválogatás nélkül szeret minket.” 

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Damján-tábor, Debrecen,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert