Péter atya negyedszázados szolgálata

Péter atya negyedszázados szolgálata

Fedor Péter atyát pontosan augsztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén dr. Keresztes Szilárd püspök szentelte pappá Nyíregyházán, 1992-ben, hat paptársával együtt, akik közül néhányan szintén kötődnek egyházmegyénkhez, innen származnak vagy szolgáltak az egykori Exarchátus területén. 

Miskolci Egyházmegye2017. augusztus 8. 10:11

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2423 napja íródott

Fedor Péter atyát pontosan ezen a napon, Urunk színeváltozásának ünnepén dr. Keresztes Szilárd püspök szentelte pappá Nyíregyházán, 1992-ben, hat paptársával együtt, akik közül néhányan szintén kötődnek egyházmegyénkhez, innen származnak vagy szolgáltak az egykori Exarchátus területén. 

A hálaadó Szent Liturgián dr. Obbágy László nyíregyháza-kertvárosi parókus prédikált, aki Péter atya papi életének legelső lépéseinél lelki vezetőként állt ott. Az Úrszínváltozás ünnepének lényegét elemezve több ponton vont párhuzamot Péter atya életével: a parókus most „hegyen” szolgál, Miskolc Avas városrészén, a hegyen épült Isten házában, ahol sok-sok átváltozás és átmenet után már hat éve tevékenykedik. Először Debrecenben volt segédlelkész, majd Rakacaszenden, Nyíregyházán, Szikszón, Irotán, Selyeben és Debrecenben szolgált, majd a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora volt. Miskolcra kerülése óta számos területen vesz részt a Miskolci Egyházmegye épülésében is. Fiataljaink lelki életét főleg a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola nevelési igazgatóhelyetteseként egyengeti.

Péter atya és felesége, Ósvay Ágnes ezüstmenyegzőt is ünnepel, a Szent Liturgia végén Orosz Atanáz miskolci püspök áldotta meg házasságukat, megköszönve az egyházmegye kialakulása kapcsán végzett munkáikat.

Az avasi görögkatolikusok hálás szívvel mondtak köszönetet a közösség fejlődésért tett fáradozásaikért, új liturgikus öltözetet adományoztak Péter atyának, azt kívánva, hogy még sok jubileumot éljenek meg együtt. A Miskolci Esperesi Kerület nevében Papp András atya tolmácsolta Ferenc pápa apostoli áldását.

A huszonöt év egy olyan fordulópont, ahonnan már van hová visszanézni, és jócskán lehet előre tekinteni. Az ezüstmisére választott mottó; „ Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”(Jn 13,35), nemcsak a következő évtizedek, hanem Péter atya egész hivatásának iránymutatója is. Adja Isten, hogy nagyapjáéhoz hasonló jubileumo(ka)t élhessen még meg erőben, egészségben és főként Isten kegyelmében élve!

Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Fedor Péter, ezüstmise




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert