Templombúcsú Anarcson

Templombúcsú Anarcson

Anarcson templombúcsút tartottak augusztus 6-án. A 11 órakor kezdődő Szent Liturgián id. Pallai Béla szatmárnémeti parókus prédikált. 

Monostory Marcell atya2017. augusztus 9. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2423 napja íródott

Az idén augusztus 6-án ünnepeltük Anarcson a Máriapócsi Könnyező Istenszülő tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét. Búcsúnkon a Pócsi Kegykép második könnyezésére emlékezünk, ami 1715. augusztus 1-jén kezdődött és augusztus 5-ig tartott.

 Az anarcsiak együtt ünnepeltek a Szatmárnémetiből érkezett  zarándokokkal, akik  a meghívásnak eleget téve, a nagy meleg ellenére vállalták, hogy eljönnek a búcsúi ünnepségre. Július elején az anarcsiak egyházközségi kiránduláson voltak Szatmárnémetiben, s viszonozni akarták a szíveslátást.

 A szatmáriak vasárnap reggel kilenc óra után érkeztek. Egy kis frissítő után az egyházközséggel ismerkedtek, majd a település egyik ékességét, a Czóbel-kúriát és parkját nézték meg.  A 11 órakor kezdődő Szent Liturgián  id. Pallai Béla szatmárnémeti parókus prédikált. A körmenet utáni agapén süteményeket  és a megáldott gyümölcsöket fogyasztották el. Azután a szatmárnémetiek  a meghívott vendégekkel búcsúi ebéden vettek  részt. 

Monostory Marcell atya

Nyíregyházi Egyházmegye

Anarcs, templombúcsú
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert