Templombúcsúk augusztus végén

Templombúcsúk augusztus végén

Augusztus utolsó két hétvégéjét is ünnepi lelkülettel töltik a Nyíregyházi Egyházmegye több parókiáján is. Az elkövetkező búcsúk, hálaadó Szent Liturgiák időpontjáról adunk tájékoztatást.

Polyákné Tóth Nóra2017. augusztus 14. 15:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2419 napja íródott

Csenger: A Csenger város központjában található görögkatolikus templom Makovecz Imre tervei alapján épült. A templom faszerkezetének állapotmegóvás miatt szükségessé vált kezelése, festés és parkosítás után az idei búcsún, 2017. augusztus 19-én, szombaton, 10:30-kor a templom külső és belső megáldása következik. A Szent Liturgiát vezeti és prédikációt mond Grunda János a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális referense, nyírpazonyi parókus atya. Vendégként várják még az esperesi kerület több parókusát is.

Kállósemjén: A Kállósemjéni Görögkatolikus Parókia templombúcsújára a Máriapócsi Esperesi Kerület valamennyi parókiája hivatalos. A házigazda Orosz István Árpád kerületi esperes kállósemjéni parókus atya és hívei már tavaly is több mint száz máriapócsi gyalogos zarándokot, és többek között Kislétáról, Nagykállóból érkező zarándokokat láttak vendégül. A 2017. augusztus 20-án 17.00-kor kezdődő búcsúi Szent Liturgiát Orosz István Imre máriapócsi parókus vezeti. Homíliát tart Galajda Balázs szakolyi parókus.      

Nyíregyháza-Jósaváros: Augusztus 20-án tartják a jósavárosi hívek a templombúcsút, bár a templom címünnepe augusztus 15-éhez, Nagyboldogasszony ünnepéhez kötődik. A 17.00 órától kezdődő Szent Liturgiát vezeti és prédikációt mond Polgári László kálmánházi parókus atya.

Nyírtelek: 2017. augusztus 20-án lesz épp húsz éve annak, hogy Nyírtelken a hosszú évek munkája során templommá alakított épületet felszentelték. A jubileumi ünnepen, augusztus 20-án 11:00-kor fog kezdődni a Szent Liturgia. A hálaadó liturgiát celebrálja és a szentbeszédet mondja: dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök.    

Vásárosnamény: A vásárosnaményi görögkatolikus hívek 2017. augusztus 20-án hálaadó Szent Liturgia keretében ünneplik meg a templom felszentelésének egy éves jubileumát. 2011-ben kezdték a templom építését, 2016. augusztus 20-án Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel. A 2005 óta önálló egyházközség és a házigazda Demkó István parókus atya számára fontos eseményre emlékeznek a 10:30-kor kezdődő Szent Liturgián.

Nyírszőlős: Nyíregyháza-Nyírszőlősi Görögkatolikus Parókia augusztus 27-én 11:00-kor tartja éves búcsúját. Az ünnepi Szent Liturgiát vezeti és prédikációt mond Szocska Ábel apostoli kormányzó.

Tiszaeszlár: A 2017. augusztus 27-én 11.00 órától kezdődő templombúcsún Hülvely Zoltán tiszavasvári parókus atya vezeti a Szent Liturgiát és mond szentbeszédet.

Az ünneplő parókiák mindenkit szeretettel hívnak és várnak imádságos közösségi együttlétükre!  

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú,




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert