A 25 év letisztult lépései – ballagás a hajdúdorogi Szent Bazil középiskolában

A 25 év letisztult lépései – ballagás a hajdúdorogi Szent Bazil középiskolában

2016. április 29-én délután 3 órakor huszonegyedik alkalommal csendült fel a három végzős osztály diákjainak ballagási éneke a Szent Bazil Oktatási Központban.

Szent Bazil Oktatási Központ2016. április 30. 18:14

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2911 napja íródott

2016. április 29-én délután 3 órakor huszonegyedik alkalommal csendült fel a három végzős osztály diákjainak ballagási éneke. Immár 63 osztály ballagott el iskolánkból fennállásunk óta, alapjául szolgálva a magyarországi görögkatolikus egyház fiatal generációjának és papságának. Az ünnepségen megjelent a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke, Seszták István is, aki beszédében felhívta a diákok figyelmét az iskola iránymutatásának fontosságára. Szilágyi Gábor intézményvezető atya arra emlékeztette a diákságot, hogy történelmi jelentőségű időszakban lehettek intézményünk diákjai, hisz tanulmányi idejük alatt jött létre a Görögkatolikus Metropólia, és ünnepelhettük a 25 éves jubileumunkat. Hangsúlyozta, hogy a Hajdúdorogon eltöltött idő „a görögkatolikus magyarságunkba beágyazott múlt, hagyományaival, szellemiségével, és az új és örök szövetségből táplálkozó hitünk gyökereit” jelenti. Ezzel a hittel megerősödve bátran engedi útjára a végzősöket. Amint Ábrahám elindult az Úr felszólítására, úgy a 12. évfolyamosok számára is végérvényesen lezárultak a középiskolás évek, így indulniuk kell, de amint Ábrahám is nemcsak küldetést kapott, hanem áldást és ígéretet is, így igazgató úr is megáldotta a 12. évfolyamot az alábbi szavakkal:

„Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek.
Az Úr legyen mellettetek, hogy titeket karjaiba zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Az Úr legyen alattatok, hogy felfogjon, ha leestek.
Az Úr legyen bennetek, hogy megvigasztaljon, ha szomorúak vagytok.
Az Úr legyen körülöttetek, hogy megvédjen, ha mások rátok rontanak.
Az Úr legyen fölöttetek, hogy megáldjon titeket.
Így áldjon meg titeket a jóságos Isten, ma, holnap és minden időben.”

A ballagás folytatásaként a nevelőtestület elismeréseként Koleszár Árpád 12.A osztályos tanuló a Szent Bazil emlékplakettet kapta meg a négy év alatt nyújtott teljesítményéért, mely során képzőművészeti alkotásaival, az iskolai rendezvényeken előadott paródiáival és hagyományőrző munkáival alkotott maradandót, hisz ő készítette el az iskola néptánc ruháinak mellényét, és több történelmileg hiteles katonai viseletet.

Ezek után a számos nyelvvizsga és versenyeredmények szerzői jutalomkönyvben részesültek. Az idei ballagáson két édesanyának is köszönetet mondtunk: Sási Péternének, hogy negyedik gyermeke, és Ráczné Vass Hajnalkának, akinek harmadik gyermeke kezdi meg hétfőn érettségi vizsgáit.

Ünnepségünk a kápolnában tartott hálaadó szertartással zárult, megköszönve a Jóistennek az eddig kapott áldást, és kérve a további segítségét mindennapjainkra.

Reméljük, hogy eddigi diákjaink sikerei a következő nemzedékek számára is vonzóvá teszi iskolánkat.

A rendezvényen készült fényképek megtekinthetők a http://szentbazil.hu oldalon.

Szent Bazil Oktatási Központ

Nyíregyházi Egyházmegye

ballagás, SZBOK, Hajdúdorog, gimnázium




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert