Megtartották a IV. Görögkatolikus Ifjúsági Fesztivált, a GörFesztet Tiszacsomán

Megtartották a IV. Görögkatolikus Ifjúsági Fesztivált, a GörFesztet Tiszacsomán

Negyedik alkalommal rendezte meg ifjúsági találkozóját, a GörFesztet a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) augusztus 19-én Tiszacsomán.

Marosi Anita/Kárpátalja.ma2017. augusztus 22. 14:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2410 napja íródott

Idén a helyi görögkatolikus templom körül alakították ki a szervezők a fesztivál helyszínét. A GörFeszten a görögkatolikus papok és fiatalok mellett a környékbeli településekről is érkeztek érdeklődők. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja.

Az egész napos program a hagyományoknak megfelelően szent liturgiával kezdődött, melynek végén megszentelték, majd szétosztották az idei búzából készített első kenyereket.

Ezt követően a jelenlévők átvonultak a közeli Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkba, ahol megkoszorúzták Szent István szobrát.

Ünnepi beszédet Kosztyú Csilla jegyző, Erdei Péter konzul, valamint Lődár Jenő, a GISZ elnöke mondott.

A továbbiakban igazi fesztiváli hangulatban folytatódott a program, melyről a helyben készített bográcsos és vattacukor, a zene, a tánc, valamint a játékok és a kézműves foglalkozások sora gondoskodott.

A templomudvaron felállított sátrakban a fiatalok kipróbálhatták a többi között a jelvénykészítést, a gyöngyfűzést, a bőrözést, az ékszerkészítést és a fazekasságot. Emellett számos szervezet is bemutatkozott: a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a Kezünkben a Jövő Alapítvány, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Karácsfalvai Görögkatolikus Líceum és a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet képviselte magát a rendezvényen.

A jelen lévő mintegy 350 fiatal számára Nagy Tamás sárospataki görögkatolikus segédlelkész tartott előadást Műanyag világ, digitális drogok címmel.

A GörFeszt utolsó programjaként a fiatalok a Kokas Banda táncházán vehettek részt.

Marosi Anita/Kárpátalja.ma

Nyíregyházi Egyházmegye

GörFeszt, Kárpátalja, fotó: a GISZ Facebook-oldala
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert