A nyírszőlősi görögkatolikus egyházközség sok éve hagyományosan augusztus utolsó vasárnapján ünnepli templomának búcsúját, az Istenszülő születése ünnepét. Idén augusztus 27-én tartották a templombúcsút.
Ebben az évben is azért jöttünk össze ünnepelni, hogy megmutassuk Mária iránt érzett szeretetünket, hálánkat, tiszteletünket. Ünnepi liturgiánkat Szocska Ábel apostoli kormányzók vezette, aki – Véghseő Tamás atya köszöntő szavaival megegyezően – mint a szent apostolok annak idején, (akik felkeresték tanítványaikat, tanítottak és dorgáltak,) érkezett hozzánk és tanított bennünket. A dorgálástól most eltekinthettünk.
Ábel atya szentbeszédében az Ószövetségben található Mária-jövendöléseken keresztül elénk tárta, hogy a jó Isten hogyan szabadította meg Joákimot és Annát a „magtalanság szégyenétől”. Apokrif evangéliumi idézetekből tudhattuk meg, hogy bizony az Istenszülő születése is, az Ószövetségben található jövendöléseken keresztül – szülei kitartó imái mellett – az Isteni terv része volt.
Joákim és Anna választ kapott könyörgésükre, megjelent az angyal, és idős koruk ellenére megszületett Mária. A vasárnapi Szent Liturgián énekelt istenszülői himnuszban Ábel atya tanítása után boldogan zenghettük: „Magtalanság szülte az Istenanyát, a mi életünk táplálóját”.
A születésnap ünnepi ebéddel folytatódott. A 160 fős ünneplő társaságnak szakácsaink gondoskodtak a finom ételekről, míg gyermekeink a felszolgálásból vették ki részüket.
Velünk ünnepelt Tamás István a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója és felesége. Az igazgató úr láthatta gyermekeinket az oltárszolgálat közben, gyermekeink pedig találkozhattak vele nem „igazgatói”, hanem ünneplő-hívő minőségében.
Ünnepeltek velünk római katolikus testvéreink, valamint Pankotai József plébános atya, Horváth Tamás atya, Polgári Bence atya és kedves családjaik. A római katolikus testvéreink bemutatták új plébánosukat, Pankotai József atyát. Gyermekeik a nyári közös hatfai hittantábor után már otthon érezték magukat nálunk.
Mária boldogan tekinthetett le ránk. Krisztus Urunk édesanyjának születését méltóképpen, nagy szeretettel és tisztelettel ünnepeltük meg.
Ómajtényi Edit, fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |