Gyermekbúcsú Máriapócson

Gyermekbúcsú Máriapócson

Napsütötte reggelre ébredtek a gyermekbúcsú résztvevői, s mintegy 5000 gyermek ünnepelt együtt Máriapócson 2016. május 7-én.

fotó: Zadubenszki Norbert2016. május 8. 20:43

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2881 napja íródott

„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36)

A szélrózsa minden irányából érkeztek szombat reggel a gyerekek a Kegytemplomhoz az idei gyermekbúcsún.

Napsütötte reggelre ébredtek a gyermekbúcsú résztvevői, s mintegy 5000 gyermek ünnepelt együtt Máriapócson 2016. május 7-én. A kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola tantestülete hosszú hónapok óta szervezte, és nagy izgalommal várta a Görögkatolikus Metropólia egészéből érkező résztvevőket. Újdonsággal is készültek, mert ebben az évben négy különböző színnel jelölt útvonalon érkeztek a csoportok a Bazilikához. Minden útvonalon öt különböző állomáson gyűjthették a gyerekek a pecséteket, amiket aztán ajándékokra válthattak a kijelölt pontbeváltó helyeken. Az állomások témáját és a gyermekbúcsú mottóját is az Irgalmasság évéhez igazították a rendezők, így aki szeretett volna, már otthon is tudott készülni a feladatokra.

Nem csak az elmét mozgatták meg a szervezők, a Kegytemplom előtti téren további egyéni ügyességi játékokkal, és különleges beszélő „automatákkal” is várták a gyerekeket, mellyel további pontokat szerezhettek a feladatokra vállalkozó résztvevők. A szervezők gondoltak a kisebbekre is, az óvodásokat egyszerre több helyszínen várták különböző játékos feladatokkal. A belső tábori oltár melletti színpadon a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola Csicseri drámacsoportja pantomim előadásokkal szórakoztatta az érdeklődőket, de nem csak a gyerekek, hanem a pedagógusok is felléptek egy bábelőadással a délelőtt során.

A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel apostoli kormányzó atya végezte. Szentbeszédében az irgalmasság gyakorlásának különböző módozataira hívta fel a gyermekek figyelmét. Kérdéseivel játékos formában rávezette őket arra, hogy ők maguk találják meg az utat saját életükben, mely által ezt az erényt gyakorolni tudják.

A Szent Liturgia után körmenet következett, majd Obbágy László atya vezetésével a 2016-os évre írt Gyermekbúcsú indulót énekelték el közösen a gyerekek, s aki még mindezek után sem fáradt el, az egy közös táncházzal zárhatta a napot.

Évről évre szívet melengető látni, ahogy az atyák gondoskodóan, féltően terelgetik a rájuk bízott zsivajgó gyerekcsapatokat, akik sokszor nagyon messziről jönnek, s némelyiküknek a máriapócsi gyermekbúcsú napja egy kirándulási lehetőség is, mely nem gyakran adatik meg nekik. S a gyerekek hosszú sorokban lépkednek fel a Kegyképhez, csengő hangon énekelnek parókusaikkal, hitoktatóikkal, tanárnénikkel és óvónénikkel, a nagyobbak gyónnak, a kisebbek, pedig egy idő után megkérdezik: „S mikor megyünk a búcsúba?” A parókusnak pedig mosolyra húzódik a szája, elmagyarázza a kislurkónak, hogy „már ott vagyunk”, s természetesen érti a kérdést, és távozóban minden jó gyereknek jár a nap végén egy kis vásárfia vagy édesség.

fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekbúcsú, Máriapócs, búcsú
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert