Már egy hete megtekinthetők és megvásárolhatók a jósavárosi görögkatolikus templomban kiállított Soltész-festmények.
2017. szeptember 10-én nyílt meg Soltész Péter, Hollósy Simon díjas festőművész kiállítása a Nyíregyháza-Jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség templomának oldalhajójában. A 71 éves ungvári születésű festő „alkotásaiban szülőföldje fényét, illatát, levegője frissességét mutatja meg. Az impresszionista-realista stílus gazdag színvilága művészien komponálva teszi harmonikussá képeit” – idézte fel egykori méltatását a kiállítást megnyitó beszédében Lipcsák Taamás atya, aki több héten keresztül biztosít helyet a kárpátaljai művész alkotásai számára.
Soltész Péter műveivel több határon innen és túl megrendezett önálló kiállításon is találkozhattunk már 1987 óta. Alapító tagja és társelnöke a MÉKK (Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége) Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületnek. Állandó résztvevője a Tiszaháti Munkácsy Mihály Képzőművészeti Alkotótábornak (2007-2010), a MÉKK Egyesület csoportos kiállításainak (Ungvár 2007-2010, Beregszász 2009, Tiszapéterfalva, Sárospatak és Szirmabesenyő 2010). 2010-ben az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség Hollósy Simon Képzőművészeti díját nyerte el. Magyarország köztársasági elnöke az „összmagyar kultúrát maradandó értékkel gazdagító művészi életműve, valamint a »kárpátaljai képzőművészeti iskola« hagyományainak továbbörökítését szolgáló tevékenysége elismeréseként” 2015. augusztus 6-án Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesítette.
„A festészet egy veszélyes szakma” – kezdte beszédét a művész –„mert személyes.” S arról is beszélt, hogy milyen komplex ismeretanyag szükséges egy-egy mű megalkotásához. Szerencsésnek érzi magát, mert szeretetből fest, s mindig olyan témákat, amelyek foglalkoztatják: pl. a (kárpátaljai) vidéki táj, a parasztság. De a kiállítás megnyitása előtt tiszteletből és hálából a jósavárosi görögkatolikus templomot is megfestette.
Soltész Péter alkotásai megtekinthetők és megvásárolhatók Nyíregyházán, a jósavárosi templomban, a Korányi Frigyes utca 15/A szám alatt.
Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |