Családi nap a Piricsei Görögkatolikus Egyházközségben

Családi nap a Piricsei Görögkatolikus Egyházközségben

Szeptember 9-én két év után újra megrendezésre került Piricsei Egyházközségünkben a családi nap, mely egész egyházközségünk számára nagy örömet jelentett. Erre a jeles napra való készülődés már péntek este vecsernye után kezdetét vette, a szorgos kezek – jó hangulatban – már ekkor hozzáláttak a vad- és egyéb húsok előkészítéséhez. 

Piricsei Görögkatolikus Egyházközség2017. szeptember 23. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 420 napja íródott

Szombaton a rendezvény 11:30 órakor kezdődött Szent Liturgiával, melyet nagy örömünkre három görögkatolikus áldozópap celebrált: Erdei Tamás atya mellett Papp Miklós atya és családja Nyíradonyból, valamint Magyar Márton atya és családja Bátorligetről is elfogadta meghívásunkat. Márton atyának külön is köszönjük szép, tartalmas beszédét, mely a család fontosságát hangsúlyozta. A Szent Liturgia után kötetlen együttlét következett. Az ebéd igen finom pörkölt, burgonya és savanyúság volt. Az ebédet színesebbé tette a tombolasorsolás is, mely során szép ajándékok találtak gazdára a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely felajánlása jóvoltából. A hívek buzgóságát tükrözte az ebédet záró sütemények óriási mennyisége és sokfélesége. A gyermekek számára sok kreatív programlehetőség is kínálkozott: a fiatalok arcfestéssel, csillámtetoválással, aszfaltkrétarajzzal, íjászattal, ping-ponggal és csocsózással is tölthették a délutánt.

Hálás szívvel köszönjük Erdei Tamás atyának a szervezést, és az egyházközség képviselőtestületi tagjainak lelkes, odaadó, áldozatos és dolgos hozzáállást, melyek mind hozzájárultak ennek a szép napnak a sikeréhez. Köszönjük mindenkinek, aki elfogadta meghívásunkat, és részt vett ezen a szép rendezvényen, és aki bármilyen módon segített minket, vagy hozzájárult akár adománnyal akár anyagiakban, akár fáradtságával a családi napunk megünnepléséhez. Reméljük, jövőre folytatjuk!

Piricsei Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

családi nap, Piricse
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert