200 éves a tornyospálcai görögkatolikus templom

200 éves a tornyospálcai görögkatolikus templom

200 éve szentelték meg a tornyospálcai templomot. Október 1-jén újra ünnepeltek a hívek.

Forrás és fotó: Nagy Béla atya2017. október 6. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2561 napja íródott

2017. október 1-jén ragyogó napsütésben tündöklött templomunk.1817-ben őseink az Istenszülő oltalmának napján – talán éppily égi tündöklésben – szentelték fel a hosszú évek fáradságával elkészült görögkatolikus templomot, melyre azóta is ugyanaz a Nap süt, de a régi arcok: az építőké, a jótevőké és az érte fáradozóké, homályba borultak.

Sokan gyűltünk össze most 200 év után, hogy a megfakult emlékeket felidézzük, hogy hálát zengve ünnepeljünk. A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel apostoli kormányzó celebrálta egyházkerületünk paptestvéreivel. Szentbeszédében egy Athosz szigetén lévő kolostor kegyképének történetét idézte fel, ahol Szűz Mária védelmébe vette a szerzetes testvéreket. Szívünkbe véste, hogy talán észre sem vesszük hányszor, de hányszor óv meg minket jóságával, türelmével az Istenszülő. Egy sóhajtásunk, egy keresztvetésünk, egy röpke imánk is meghallgatásra talál.

A gyönyörű templombúcsúnkon Nagy Béla parókus atya köszönetet mondott a jelenlévőknek és a segítőknek, majd agapéval zárult az ünnepség.

Forrás és fotó: Nagy Béla atya

Nyíregyházi Egyházmegye

Tornyospálca, templombúcsú
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert