Kaláka koncert Kisvárdán

Kaláka koncert Kisvárdán

Május 12-én csütörtökön, 18 órától „Dalok Pál apostol levelei szerint” címmel ad koncertet a Kaláka együttes.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. május 11. 19:11

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2896 napja íródott

Május 12-én csütörtökön, 18 órától „Dalok Pál apostol levelei szerint” címmel ad koncertet a Kaláka együttes. Pál apostol leveleinek Sumonyi Zoltán által versbe foglalt, Gryllus Dániel által megzenésített változatait hallgathatják meg az érdeklődők.

A dalokat Gryllus Dániel énekli. Kísérik: Szirtes Edina Mókus (brácsa), Ferenczi György és a Rackajam. Az előadás szólóban, duóban és teljes zenekarral is megszólalhat.

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz - amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét.

A koncert bemutatóján 1991-ben Gryllus Dániel és Halmos Béla adta elő a dalsorozatot, és játszottak több száz előadást itthon és a környező országok magyarlakta területein, főleg templomokban.

A belépés ingyenes, adományokat köszönettel fogadunk!

Nyíregyházi Egyházmegye

Kaláka, Kisvárda




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert