A little happyness – meet in GrFC

Egy csepp boldogság – találkozó a GörögGödörben

GrFC szervezésében 2017. október 10-én a GörögGödörben meghívott vendégként dr. Béres József és felesége, Béres Klára a boldogságról beszélt annak a 40 fiatalnak, akik a Kocsis Tamás atya vezette Parakliszon, s az azt követő kedd esti találkozón részt vettek Budapesten.

Forrás és fotó: dr. Krakk Bence2017. október 12. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2359 napja íródott

Mivel lehet tölteni egy októberi kedd estét az egyetemi zh-k vagy egy hosszú munkanap után? 40 fiatal úgy gondolta, hogy érdemes részt venni a Kocsis Tamás atya által vezetett parakliszon, majd azt követően meghallgatni egy házaspárt, akik életükkel és a közöttük érzékelhető harmóniával bizonyították számunkra, hogy igenis tudnak miről mesélni, ha felkérik őket, hogy a boldogságról tartsanak előadást.

Így került sor a GrFC szervezésében, 2017. október 10-én a GörögGödörben Dr. Béres József és felesége, Béres Klára által vezetett beszélgetésre vagy akár úgy is mondhatjuk tréningre, aminek fő témája a boldogság volt. Az este folyamán a hallgatóság aktívan bekapcsolódott az eseménybe és felmérés is készült, hogy a csoport tagjai mennyire tartják magukat boldognak. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a jelenlévők nagy többsége boldognak érzi magát és hogy a fontossági sorrendben az első helyeken a szeretet, a család és a hit áll.

Az oldott hangulatról a Béres Szőlőbirtok és Pincészet borai gondoskodtak, amelyet Béres úr nagy lelkesedéssel és alapos szakmai ismeretekkel kiegészítve mutatott be a fiataloknak. Emellett Tokaj-Hegyaljához kötődő érdekességeket is hallhatott a közönség, többek között, hogy miként került a III. században élő I. Szent Orbán pápa teljes ereklyéje Monokra, aki egyébként a szőlő és a bor Európa-szerte tisztelt védőszentje, és milyen körutat tett meg az ereklye a környező településeken. Megismerhettük a Vitis Tokajensis-t, a miocénkori ősszőlő nevét, mely levelének sok millió éves megkövült lenyomatát a festői szépségű tokaj-hegyaljai falucskában, Erdőbényén találták meg és névadója a Béres aszúnak is.

A boroktól távolodva azt is megtudhattuk, hogy miként énekelnek az igazgatóság tagjai karácsonyi énekeket a gyógyszergyár decemberi rendezvényén ezáltal is bizonyítva, hogy a gazdasági életben is meg lehet tartani a keresztény értékeket, hagyományokat, fáklyaként világítva a többi keresztény munkatárs előtt.

Kiemelték, hogy ne féljünk az elköteleződéstől, a családalapítástól, buzdítottak hazánk szeretetére, a hagyományok ápolására és a szülőföldön való munkavállalásra.

Zárásként Béres Klára egy rövid történettel búcsúzott, amelynek utolsó mondata szerint:

„A világot magunkban hordjuk, s amit magunkban hordunk olyan lesz a világ is körülöttünk.” A Béres házaspár derűt, segítőkészséget és mély hitet hord magában, és ezeket az értékeket jó szívvel és szeretettel osztották meg a GrFC fiataljaival.

Forrás és fotó: dr. Krakk Bence

Nyíregyházi Egyházmegye

GrFC, GörögGödör, Budapest
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert