2017. október 9-én hetven család ültetett fát újszülött gyermekének tiszteletére Nyíregyházán, a második Újéletfa-ligetben.
Hetven család döntött úgy, hogy Nyíregyházán az önkormányzat és a NYÍRVV Nonprofit Kft. kezdeményezéséhez kapcsolódva fát ültetnek a második Újéletfa-ligetben 2016. július 31. után született gyermekük tiszteletére.
2014-től, az akció kezdete óta az első Újéletfa-liget megtelt, ezért volt szükség egy második liget kialakítására az újonnan ültetendő fákhoz. Erre Nyíregyházán a Búvár utca, Szikla utca, Kerék utca által körbezárt területen került sor, ahová 2016-ban már összesen nyolcvan hárs, juhar és kőrisfa is került.
Idén október 9-én az önkormányzat által ajándékozott hetven kőrisfa csemetének ástak helyet a második Újéletfa-ligetben.
A köszöntőt mondó Kovács Ferenc polgármester úr abbéli örömét fejezte ki, hogy Nyíregyházán nő a gyerekszületések száma, s hogy „az ültetett fák által Nyíregyháza szépül, zöldebb lesz, erősödik a közösség”.
Az ötletgazda, dr. Adorján Gusztáv kórházi főigazgató, szülész-nőgyógyász a faültetés szimbolikus jelentőségéről beszélt: meghatározóak a gyökereink, hogy honnan indulnak, hová vezetnek. Azokat a gyermekeket, akik itt most fát kaptak szüleiktől és városuktól, a gyökereik ide kötik, ez a város mindig hazavárja őket.
A fákat Mosolygó Béla görögkatolikus lelkipásztor, a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának irodaigazgatója és Pankotai József kertvárosi plébános szentelte meg.
Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |