Kárpátalján jártak a nyírpazonyiak

Kárpátalján jártak a nyírpazonyiak

A Nyírpazonyi Görögkatolikus Egyházközség szokásos évi kirándulása idén október 7-8-ára esett. A közösség Kárpátalján járt és szerzett emlékezetes élményeket.

Forrás: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Grunda János atya2017. október 18. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2377 napja íródott

Minden évben kirándulnak a nyírpazonyi görögkatolikus hívek, idén Kárpátaljára tettek látogatást 2017. október 7-8-án. Ungváron megtekintették azt a vármaradványt - benne a vártemplommal - , ahol 1646-ban a görögkeleti papság aláírta a Rómához való csatlakozás okmányát, melynek következtében létrejött a latin és a görögkeleti egyház uniója. Itt korábban szeminárium is működött kispapok számára. Az Munkácsi Egyházmegye székesegyházának kriptájában nyugszik Boldog Romzsa Tódor, s itt található a Szent Kereszt egy ereklyéje is. A szakrális helyen elcsendesedve és a magyar görögkatolikusságért fohászkodva imádkozott együtt a csoport.

Következő állomásuk Szolyva volt, ahol közösen Panachidát végeztek a málenkij robotra elhurcolt és a kényszermunkának áldozatául esett mintegy negyvenezer magyar férfiért.

Kárpátaljai magyar családok szállásolták el Benén a nyírpazonyiakat szombat este. A vasárnapi Szent Liturgiát már Balazséron mutathatták be, ahol majd' negyven évig nem tarthattak görögkatolikus szertartásokat, mert a templom 1950-ben ortodox használatba került. A határon túl élő magyar görögkatolikusok hitéről és kötődéséről tesz tanúbizonyságot, hogy egyik templomból sem hiányzik a máriapócsi Könnyező Szűz ikonja. 

Egyebek közt a munkácsi vár látványa, no és a kint megtapasztalt erős hitélet érzelmi többletével térhetettek haza a kirándulók. 

Forrás: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Grunda János atya

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyírpazony, Kárpátalja, szabadidő, kirándulás,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert