Több határon túli magyar iskola közössége csatlakozott október 18-án az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű nemzetközi akcióhoz.
A Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nemzetközi segélyszervezet minden évben október 18-án arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért a világ békéjéért.
A kezdeményezés 2005-ben indult Venezuelában: gyermekek imádkoztak, és közben néhány asszony úgy érezte, ott van köztük Szűz Mária. Az egyikük felidézte Pietrelcinai Szent Pio atya mondását: „Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafüzért!”
* * *
Pozsonyban a Duna utcai magyar tannyelvű alapiskola és gimnázium hittanosai kapcsolódtak be a nemzetközi akcióba. Együtt imádkozták a szentolvasó öt tizedét, s Mária-énekeket énekelve köszöntötték Égi Édesanyánkat. A programot Szabó Sára orsolyita nővér és Kováts Valéria tanárnő szervezte meg.
* * *
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum elemistái a tanintézet kápolnájában, míg a felső tagozatosok és gimnazisták a székesegyházban imádkoztak az egységért és a békéért október 18-án.
Forrás és fotó: Magyar Kurír
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |