Világ gyalogló nap a korányisokkal

Világ gyalogló nap a korányisokkal

A Világ Gyalogló Nap alkalmából 2017. október 21-én a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium diákjai is útra keltek és begyalogolták Nagykállót és környékét.

Forrás: Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium2017. november 1. 11:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2346 napja íródott

Október 21-én, szombaton a Korányi népes csapata is bekapcsolódott a Világ Gyalogló Nap idei rendezvénysorozatába. A gyaloglás mellett Nagykálló történelmi nevezetességeit és természeti értékeit is megismerték a gyerekek. A túraútvonalon érintették a Szent Mihály főangyal görögkatolikus templomot, a volt vármegyeházán a lovagtermet, a könyvtárat és a tömlöcöt. A Rákóczi torony meghódítása után az iskola névadójánk, Korányinak az emlékházánál tisztelegtek. Az ínségdomb tetején a hely keletkezéstörténetével ismerkedtek a tanulók. A Lobó-tetőn kis pihenő közben alkalom adódott felidézni a farkas legenda történetét. Továbbhaladva betértek az Ibolya-pihenőbe, és csendesen emlékezve Horváth Ibolya tanárnőre,  koszorút helyeztek el. A Vadkerten áthaladva az út a Lourdes-i barlangnál vezett tovább, s a gyalogló nap a Bernadett-történet felidézésével fejeződött be. Nagykálló szépségeit, a Korányisok és vendégeik jó hangulatát az alábbi képek is bizonyítják.

Forrás: Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium

Nyíregyházi Egyházmegye

Világ Gyalogló Nap, Nagykálló, Korányi
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert