„Keresztény értékek a Kárpát-medencében” - konferencia az MTA-n

„Keresztény értékek a Kárpát-medencében” - konferencia az MTA-n

A Magyar Máltai Lovagok Szövetsége a Szent László emlékévhez kapcsolódva október 27-én a Magyar Tudományos Akadémián rendezi meg a „Keresztény értékek a Kárpát-medencében” című konferenciáját. A tanácskozáson előadást tart többek között Makláry Ákos, görögkatolikus pap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke is.

Forrás és fotó: Keresztény Élet Portál2017. október 26. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2367 napja íródott

Hatékonyabban közvetíti-e a keresztény üzeneteket a modern technológia, mint Szent László korában tette az akkori rendelkezésre álló hírközlési technika? És mennyiben volt más az üzenet tartalma a XI. században, mint ma? Az igazi értékek időtlenek, a történelem pedig számtalan alkalommal bebizonyította, hogy a népesség idővel felismeri az igazi tanítást a hamis tanok között is. Az ország egyházi és világi szervezetei Szent László lovagkirály uralkodása alatt épp úgy hatást gyakoroltak keresztény életvitelre, mint ahogyan ma is hatással vannak a keresztény emberek mindennapjaira. De milyen válaszokat fogalmazhatnak meg a keresztény közösségek napjaink meghatározó kérdéseire?

A Magyar Máltai Lovagok Szövetsége a Szent László emlékévhez kapcsolódva október 27-én a Magyar Tudományos Akadémián rendezi meg a „Keresztény értékek a Kárpát-medencében” című konferenciáját. Az előadásokra felkért ismert keresztény gondolkodók és szakemberek a lovagkirályt a hit védelmezőjeként idézik fel, történelmi párhuzamokat keresve az akkori korban és a jelenleg választható értékek között. A tanácskozáson előadást tart Török József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Bíró László tábori püspök, Magyarország katonai ordináriusa, Tokár Imre P. János OFM, Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Szikora József, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője, Baritz Sarolta Laura OP, Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője, Dénes Zoltán, a Debreceni Egyetem címzetes docense. A tanácskozást Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nyitja meg, a konferencián elhangzottak végén pedig Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke mond zárszót.

Az eseményről további felvilágosítás a konferencia2017@maltai.hu e-mail címen kérhető.

Forrás és fotó: Keresztény Élet Portál

Nyíregyházi Egyházmegye

keresztény értékek, Szent László, MTA, konferencia




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert